28199. lajstromszámú szabadalom • Vésőgép

Megjelent 1903. évi szeptember hó 12-én. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATA L SZABADALMI LEIRAS 28199. szám. xvi/d. OSZTÁLY. Vésőgép. EATON WILLIAM SYLVESTER MAGÁNZÓ SAG-HARBORBAN. A szabadalom bejelentésének napja 1903 február hó 19-ike. Jelen találmány tárgyát oly vésőgép illetve annak egy része képezi, melynek segélyével a kés, véső vagy más szerszám által létesí­tett vájás mélysége meghatározható, illetve szabályozható. Az ilyen vésőgépeknél a véső, tű vagy más szerszám a megmunkálandó tárgyat rendszerint nem érinti. Ha azonban a gép működésbe hozatik, először is a vésőt úgy kell beállítani, hogy a munka tárgyát éppen érintse. Ekkor a mélységet illető szabályo­zást úgy végezzük, hogy a vésőt a munka­tárggyal való érintkezési pontja íölött meg­határozott távolságra eltoljuk. Ezelőtt rendesen szokásban volt ezen kez­deti érintkezési pontot a mélység szabályo­zásánál alapul tekinteni s az egész vésés pontosságát ismételt próbák illetve kísérle­tek által igyekeztek biztosítani. A munka jósága tehát csupán az illető vésőmunkás művészetétől és ügyességétől függött. Ennél fogva a gép megfelelő részeinek beigazítása a legkedvezőbb körülmények között is ki volt téve az anyaggal járó pontatlanságok­nak, melyek miatt a nagy időveszteség mel­lett igen sok hasznavehetlen munka szár­mazott, mivel a beállításnak gyakran 1/1000 hüvelyknyi pontossággal kellett birnia. Jelen tala.^iány czélja ezen hiányoknak oly módon való kiküszöbölésében áll, hogy egy beállító szerkezet talál alkalmazást, mely egy látható vagy hallható jelzés segé­lyével a vésőmunkást abban a pillanatban figyelmezteti, midőn a véső és munkatárgy egymással érintkezésbe jutnak, úgy hogy mindkét tárgy a munka minden időszaká­ban gyorsan és pontosan beigazítható. A találmány tárgyának további előnye még az, hogy az érintkezést jelző szerkezet az érintkezés megtörténte után kikapcsol­ható, hogy a munkatárgy további megmun­kálása alkalmával zavarokat ne okozhasson. A találmány lényege abban áll, hogy a véső stb. és a munkatárgy érintkezési fölü­lete egy elektromos áramkörbe vannak be­kapcsolva, mely a két rész érintkezése által záratik. A találmány tárgya a mellékelt rajzlapon van föltüntetve, melyen az 1. ábra az érintkezést jelző szerkezet és a beállító mechanizmus vázlatos rajza, a 2. ábra az áramkör nyitására szolgáló szerkezetnek egy módosítása, a 3. ábra az érintkezést jelző szerkezetnek oly munkatárgynál való foganatosítása, mely rosszul vagy egyáltalában nem vezető anyag­ból áll. Mivel a munkatárgy tartója és a véső

Next

/
Thumbnails
Contents