28163. lajstromszámú szabadalom • Gyújtószerskatulya

Meg-jelent 1903. évi szeptember lió 9-én. MAGY SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 28163. szára. Il/g OSZTÁLY. Gyujtószerskatulya. MITSCHEUNIG KÁROLY MAGÁNZÓ RÓMÁBAN. A szabadalom bejelentésének napja 1900 február hó 9-ike. eddig ismeretes jelen gyujtószer a gyufa teljesen a mennyiben a kihúzásánál egy-Ezen találmány tárgya olyan zsebgyujtó­szer, melyre az a jellemző, hogy a skatulya kihúzásánál az ebben levő készletből egy gyufa önműködőlég kitolatik és pedig tetszés szerint vagy meggyuladva, fejjel előre, vagy meg nem gyuladva, olyképen, hogy azt a skatulyából teljesen kihúzva, ezáltal meggyujtjük. Az ilynemű készülékektől abban különbözik, hogy kényszermozgást végez, skatulya minden egyes idejűleg egy másik gyufa jut egy erre való külön térbe. Ennélfogva egy-egy gyufa ki­vételére mindig csak a skatulyának egyszeri ki- és betolása szükséges, míg eddig a gyufát mindig előbb a dörzskészűlékig kellett tolni és azután külön mozdulattal a dörzsfölületek között áthúzni és meggyúj­tani. Ismeretesek ugyan már olyan készü­lékek, melyeknél a kitolás és meggyújtás egyetlen mozdulattal megy végbe, az azon­ban rúgó segítségével történik, mely a gyufa előretolásakor fölszabadul és ezt egy dörzsfölületen kifelé löki. Ettől a következőkben ismertetett zseb­gyujtószer abban tér el, hogy a mozgás, mint kényszermozgás, rugók alkalmazása nélkül megy végbe és ennek folytán a ké­szülék elromlása a rúgó elgyengülése kö­vetkeztében ki van zárva. Az új készüléknek egy további előnye az, hogy csak négy, egyszerűen bádogból stanczolt és hajlított darabból áll. Az egyes részek aek további megmunkálása vagy összeforrasztása fölösleges, úgy hogy a készülék nagyon olcsón előállítható. A mellékelt rajzokon 1—27. ábrák azt a négy részt, melyekből a zsebgyujtószer áll, előállításuk különböző stádiumaiban mutat­ják. részben perspektivikusan ábrázolva. A 28. és 29. ábrák a teljesen összeállított készüléket mutatják kihúzott szánnal és égő gyufával, burkolat nélkül, illetve bur­kolattal. A 30. ábra hasonló nézet zárt szánnal és félig nyílt kartonfödéllel. A 31., 32. és 35. ábrák kereszt-, illetve hosszmetszetei az összeállított zsebgyuj tó­szernek; a 35. ábrán a szán ki van nyitva. A 33. és 34. ábrák a 28. és 29. ábráknak felelnek meg és olyan módosított fogana­tosítási alakot ábrázolnak, melynél a gyufa szárvégével lép ki és kézzel kihúzandó és meggyújtandó. A szán, illetve kihúzható rész az 1. és 2. ábrában föltüntetett alakkal bír, azaz lénye­gileg az (a) fenéklemezből és a fölfelé haj-

Next

/
Thumbnails
Contents