28161. lajstromszámú szabadalom • Kompresszor berendezés izzógázt hasznosító telepek számára

Megjelent 1903. évi szeptember hó 9-én. MAGY SZABADALMI KIR HIVATA L SZABADALMI LEIRAS 28161. szám. I r/cl- OSZTÁLY. Kompresszor berendezés izzó gázt hasznosító telepek számára. HOWELL HENRIK MÉRNÖK BRIXTONBAN. A szabadalom bejelentésének napja 1903 márczius hó 5-ike. A jelen találmány tárgyát kompresszor­berendezés képezi izzó gázt hasznosító, pl. világítási vagy fűtési telepek számára, melyek­nél a gáz nagyobb nyomással vezettetik a lángióba, mint a milyennel az a vezeték­ben bír, a mikor is a találmány szerint a kompresszor-berendezés a fogyasztással ará­nyosan szabályozza a kompressziót minimá­lis tárkapaczitás mellett. A jelen találmány tárgyát képező beren­dezésnél egy akkumulátort alkalmazunk, mely két közel egyenlő kapaezitású tartály­ból áll, melyeknek egyike fölül zárt ós a gázt bevezető és kivezető csövekkel van ellátva, míg a másik nyitott és alul az első­vel közlekedik, a mikor is a két tartály annyi vizet tartalmaz, hogy miközben a gáz a zárt tartályba nyomatik, a nyitott tartály­ban a víz szintje oly magasságig emelkedik, melynél a szintek között fönnálló külömbö­zet a gázra gyakorolandó kivánt nyomást szolgáltatja. A berendezéshez tartozik továbbá egy vízmótor, míg maga a tulajdonképeni kom­presszor egy kettős kamrájú fújta tóból vagy egy, függélyes elrendezésű kamrákkal biró hengerből áll, melynek mindegyik kamrája a gázvezetékkel és az akkumulátor zárt tar­tályával összekötött bebocsátó ill. kibocsátó szelepekkel van ellátva. Ezen be- és kibo­csátó szelepek hajlékony bőr vagy gummi­koronggal vannak ellátva, melyek alkalmas kamrákban súrlódás nélkül szabadon mo­zoghatnak. A vízmótor egy csapon keresztül táplálta­tik, mely az akkumulátor nyitott tartályában elrendezett úszóval van összekötve és egy súllyal van ellátva, mely a csapot működ­teti, de az úszó által akként egyensúlyoz­tátik, hogy midőn a víz a nyitott tartályban emekedik és az úszót megemeli, a súly a csapot elzárja; ha azomban a vízszint sülyed, akkor az említett úszó megemeli a súlyt és ezáltal megnyitja a csapot. A mellékelt rajzokban a jelen találmány tárgya két foganatosítási alakjában van föl­tüntetve ; az 1. ábra a berendezést oldalnézetben lát­tatja, a 2. ábra a fújtató fölülnézete, a 3. ábra metszet az 1. ábrának 3—3 vo­nala szerint, a 4. ábra metszet a vízmótor vezényszele­pén keresztül, az 5. ábra a vezénymű végnézete, a 6. ábra a kompresszor egyik szelepének metszete, a

Next

/
Thumbnails
Contents