27979. lajstromszámú szabadalom • Újítás vetőgépeken
Ha ugyanezen vetőgéppel az eddig szokásos módon, vagyis a magvaknak alul történő kiszórásával akarunk dolgozni, akkor a (7) tolóka segélyével a fölső (5) nyílást elzárjuk s egyszersmind a (3) hengernek a II. nyíl irányában, vagyis a szokásos értelemben való forgatását idézzük elő (1. ábra), minek következtében a magvak alul szóratnak ki. Azon szerkezet, melynek segélyével a (3) hengernek forgási iránya, a magvaknak fölül vagy alul történő kiszórásának megfelelően megváltoztatható, abban áll, hogy a (12) átkapcsoló emeltyűn egy (14) kar van elrendezve, mely a (13) csap körül elforgatható (16) keresztemeltyűvel és az utóbbin egymással kapcsolatban álló (17) és (18) i fogaskerékkel van fölszerelve, mely fogaskerekek közül az egyik vagy a másik, a (16) emeltyű állásának megfelelően, mindig kapcsolatban áll a (19) hajtókerékkel, hol az- utóbbi a főtengelyre, illetőleg a fútókeréknek agyára van erősítve. E (16) emeltyű két állásában ismeretes eszközök segélyével rögzíthető, úgy hogy ez emeltyűnek egyszerű elforgatása következtében vagy a (17) vagy a (18) fogaskerék jut a (19) hajtókerékkel kapcsolatba és ez által a magvaknak vagy fölül vagy alul történő kiszórása érhető el, mivel a (18) fogaskerék a (3) henger (22) tengelycsapjára ékelt (15) fogaskerékkel mindig kapcsolatban marad. A (12) átkapcsoló emeltyűn azonkívül még egy (23) fúrat van kiképezve, mely a heremag-vetésénél alkalmazott vető elem működtetésére szolgáló fogaskerék megerősítésére szolgál. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Újítások az ismeretes hornyolt vagy rovátkolt hengerekkel működő vetőgépeken, azon czélból, hogy nedves magvaknak egyenletes kiszórása is biztosíttassák és azoknak szétnyomása megakadályoztassák, mely újítások abban állanak, hogy a (3) henger az I. nyil irányában forgattatik, úgy hogy az az elvetendő magvakat fölső oldalával szórja ki a garatból, mi mellett a magvak kivezetésére szolgáló fölső (5) nyílás szélességének szabályozására egy beállítható (7) tolóka van alkalmazva. 2. Az 1. igényponttal védett újításoknál azon berendezés, melynek segélyével a (3) hengernek forgási iránya megváltoztatható, mely abban áll, hogy a (12) átkapcsoló emeltyűnek (14) karján egy elforgatható és egymásba kapaszkodó két (17) és (18) fogaskerékkel fölszerelt (16) emeltyű foglal helyet, mely fogaskerekek közül vagy az egyik vagy a másik hozható a (19) hajtókerékkel kapcsolatba, mi mellett a (18) fogaskerék állandóan kapcsolatban marad a (3) henger (22) tengelycsapjára ékelt (15) fogaskerékkel. (1 raklap melléklettel.) P( LA6 RÉ9ZVÉNV TÁRSASÍO NYOMDÁJA BUDAPESTEN