27951. lajstromszámú szabadalom • Hajtó-, fékező- és megállító szerkezet
~ á — Megemlítjük, anélkül, hogy csupán csak erre szorítkoznánk, hogy kiváló eredményeket érhetünk el az által, ha a tekercset derékszögű és folyton kisebbedő keresztmetszetű aczélrúdból állítjuk elő, melyet tekerccsé göngyölítünk. A fölsorolt mechanikai tulajdonságokból következik, hogy 1. az önműködő szorítónak a dobhoz való tapadása oly jelentékeny lehet, a milyen csak szükséges, mivel a tekerületek számát, minden hátrány nélkül, szaporíthatjuk; 2. az önműködő szorítónak a dobbal való kapcsolata, két különböző módon és számbavehető erő kifejtés nélkül szüntethető meg és pedig a szerint, a mint a tekercs egyik vagy másik végére gyakorlunk hatást. 3. A tekerületek megszorítása és megeresz-' tése pillanatszerűleg megy végbe és rendkívül csekély időveszteséggel jár. Az önműködő szorítónak most elsorolt tulajdonságai a következő módon is nyilvánulhatnak. Tegyük föl pl., hogy a (T) dob a (t) tengely körül foroghat. Ez esetben a tekercs (Cl) pontjában támadó (Y) erő a dobot a megfelelő értelemben elforgatja, mivel ekkor a tekercs a dobbal szilárd kapcsolatban marad. Ha a (Cl) pont helytálló és a dobra az (Y) irányban valamely tetszőleges erő hat, a tekercs nem akadályozza a dobot forgásában, a mennyiben azon csúszik, mivel a körülmények ugyanazok, mint azon esetben, ka a dob helytálló és a tekercs (Cl) pontját (Z) irányú erő támadja meg. (3. ábra)Ha a (Cl) pont helytálló és a dobot a (Z) irányban forgatjuk, akkor a tekercs ezen elforgatásnak ellenáll és a maga részéről mindegy rögzítő kilincs szerepét játsza, mivel a körülmények ugyanazok, mint azon esetben, midőn a dob helytálló és a tekercs (Cl) pontjára (Y) irányú erő hat. (2. ábra). Az önmúködő szorító tehát fölhasználható 1. közlőmű gyanánt, 2. megakasztásra, vagy a visszafordulás megakadályozására, 3. önműködő emelődob gyanánt. A találmány tárgyát tevő mechanizmus tulajdonságainak rövid előadása után a következőkben annak részletes mechnnikai fejtegetését fogjuk leirni. A 6. ábrán föltüntetett, egyetlen tekerűletből álló tekercsnél, melynek (Cl, A, D) darabja aránylag merev, míg másik (D, G, C2) darabja hajlékony, az (R) szorítórúgó a (D, G, C2) darabnak bizonyos meghatározott görbületét és az (N, C2) szakasznak a (T) dobhoz való tapadását fogja előidézni. Első eset. Tegyük föl, hogy 1. a (T) dob az (S) irányban forog; 2. a (Cl) pont rögzítve van; és 3. az (R) rúgó feszültsége = t. A mozgás kezdetétől fogva az (N, C2) szakasz tapadása a (D, N) részre a következő képlet által kifejezhető húzást gyakorolja : fa' t e ahol (f) a súrlódási együttható, a' az (N, C2) ívhez tartozó szög, (e) pedig egy állandó, mely 2, 718. Ezen húzás, mely a (t) értékénél jóval nagyobb, (az ef ) tényező mindig nagyobb lévén az egységnél) az a' — tapadasi ív 6 ' (dob sugara) szög nagyobbodásával rohamosan nő és hatása abban nyilvánul, hogy a tekerűletnek egy újabb része simul a dobhoz és a tapadás növekedik. Ezen folyamat fokozatosan az egész tekercsen végigmegy, mivel a (t ef ») erő az («') szög növekedésével igen jelentékeny lesz és sokkal gyorsabban nő, mint a tekerűlet azon részének hajlítási ellenállása, a melyre ezen erő hat. Ily módon az egész tekerűlet (vagy a tekercs egyes tekerűleteinek összessége) a dobhoz fog simúlni, miközben a (Cl) pontra olyan húzást fejt ki, mely fokozatosan tetemesen nagyobbodik, mely azonban, ha a (tef a ) értékét elérné, az önműködő szorítónak a dobon való csúszását idézné elő. A dobra kifejtett súrlódás értéke ekkor egyenlő a tekercs két (Cl) és (C2) végének feszültsége közötti különbséggel, vagyis: t (ef » - 1). a) Következménj'. Ha a dobra ható mozgató erőnek, a dob
