27941. lajstromszámú szabadalom • Kontaktusanyagok a kénsavanhydrid folyamat számára
hatását teljesen vagy legalább nagy rész- j ben meg fogja szüntetni és hogy ezáltal az . alap csupán kevéssé likacsos és ennélfogva platinkontaktusanyag számára alkalmatlan j alap szerepét fogja játszani. Ezenkívül ismeretes, hogy az említett oxydoknál a reakczióhőmérséklet lényegesen magasabb, mint platinazbesztnél. Evvel szemben az említett anyagok közül még azok is, melyek legkevésbé likacsosak és ennek következtében legkisebb fölületüek, igen előnyösen alkalmazhatók alap gyanánt platinkontaktus anyag számára. így pl. minden gondosan pörkölt pyritpörkölési maradék alkalmazható alap gyanánt, föltéve, hogy arzénvegyületeket már nem tartalmaz, a melyek különben a platina hatásképességét azonnal befolyásolnák. Jelen találmány tárgyát tevő eljárás lényegesen különbözik a 612614. és 612615. számú amerikai szabadalmak eljárásától. Ezekben összetett, bensőleg elegyített katalytikus anyagok előállítása van leírva, melyeket szerves anyagoknak földalkálifémek illetve alumínium, zirkon cer, vagy magnézium sóival és egyidejűleg platina, palla- j dium stb. sóival impregnáiás és ezután kö- j vetkező izzítás útján állítanak elő, míg a mi í eljárásunknál, mint látható, egészen más j fémeknek teljesen kész oxydjai fölületükön j platinával vonatnak be. Azonkívül a czél, ! melynek ezen katalytikus anyagok szolgál- ! nak, egész más. Világos, hogy a katalyzálónak különböző hatásmódjánál fogva egyrészt a világítógázzal szemben, melyet gyul- ; ladási hőmérsékletre kell hevíteni, másrészt pedig az S02 és 0 elegyével szemben, mely gázokat a kontaktusfolyamat útján egészen más föltételek mellett akarjuk egyesíteni, : az amerikai szabadalmaknak, mint már em- : lítettük, egészen más úton és egészen más eszközökkel előállított, kombinált katalyzálóinak katalytikus hatásából a jelen találmány tárgyát tevő eljárásra következtetést vonni nem lehet. Hogy egyáltalában mily kevéssé lehetséges e téren analógia alapján való következtetés, kitűnik abból, hogy pl. a palladium az említett szabadalmak czéljaira alkalmazható, de az S02 és 0 egyesítésére gyakorlatilag nem használható. Az említett, kombinált kontaktusanyagokkal szemben az általunk alap gyanánt alkalmazott fémoxydoknál ép ezeknek csekély likacsosságában rejlik találmányunk meglepő volta, mely szerint ezen látszólag kedvezőtlen előföltételek daczára kiváló katalytikus hatású anyagokat kapunk. A 6860/98. számú angol szabadalomban szintén egészen más czélokra szolgáló (gázgyujtás) és teljesen más úton (a használatos izzótesteknek platinával való részleges bevonása útján) előállított kontaktusanyagok vannak leírva. Az alapnak esetleges katalytikus együtthatásáról ezen szabadalomban szó sincsen. Az eljárást a következő példában ismertetjük : 145 súlyrész teljesen arzénmentes, pörkölt, körülbelül borsónagyságú szemekre aprított és szitált pyritmaradékot 30 súlyrész platinakloridoldattal, mely literenként kb. 17 g. platinát tartalmaz, egyenletesen impregnálunk. Azután kb. 70° C.-nál szárítjuk, mire a kontaktusmassza többnyire közvetlenül alkalmazható, esetleg használat előtt még fölhevíthető. SZABADALMI IGÉNY. A vasoxyd, rézoxyd, krómoxyd vagy ezen oxydök keverékeinek illetve ezen oxydokatvagy keverékeiket tartalmazó anyagoknak alkalmazása a kénsavanhydrid folyamatnál a platinkontaktusanyag alapja gyanánt. PALLA8 RÉ8ZVÉNYTÁR3A8AG NYOMDÁJA BUDAPESTEN