27928. lajstromszámú szabadalom • Elektromos kikapcsoló
(h) orsón az egyszerűen széles forgattyú gyanánt kiképezett (i) kapcsoló emelő forgathatóan van elrendezve s a (k) gomb segélyével forgatható, mely a szokásos szektoralakú mélyedéssel bír azon czélból, hogy az (i) kapcsoló emelő, miután forgási szögének egy részén elforgattatott, teljes elfordulását a rúgó hatása alatt fejezze be. Az (i) kapcsoló emelő és a (b) alaplemez között az (1) záró emelő a (h) orsón forgatható s végén az (m) csövet tartja, mely az (f) vagy (g) kontaktus és az (e) szorító között vezető összeköttetést létesít. Az (1) emelő, forgási pontjának másik oldalán az orsóval konczentrikusan van kiképezve s két félköralakú (n o) ütközővel van ellátva, melyekbe as (i) kapcsoló emelőn ülő (s) forgattyúcsap illik. Ez utóbbi a (b) alaplemez konczentrikus (r) hasítékán keresztül a lemez alatti térbe nyúlik. A hasíték íve hosszabb, mint az (n) és (o) ütközők közötti ív, a mennyiben az ütközők átlósan állnak egymással szemben, míg a hasíték a kerületnek kétharmadát foglalja el. A (b) lemez alatt az (s) csapot egy (p) csatlórúd köti össze a (v) torziós rúgó kiegyenesített végével, a hol ezen rúgó a lemezben megerősített (u) csapra van tolva s másik vége ezen csapba van erősítve. Az (a) porczellántalapzat ezen részek befogadása czéljából megfelelő üreggel bír. A rúgónak és csatlórúdnak a (b) lemez alatt és az orsónak azon oldalán való elrendezése következtében, a melyiken az (1) emelő hosszabb karja fekszik, a (p) csatlórúd drótból készíthető s meggörbítés által két szemmel látható el, melyek egyike az (s) forgattyúcsapot egy horonyban körülveszi, a másik pedig a (v) rúgó horogalakú szabad végére van akasztva, minek következtében az előállítási költségek lényegesen csökkennek. A (b) lemez alsó oldala ennélfogva az alsó részek számára szabadon marad s a záró emelő elmozdulási szöge nagyobbra vehető a nélkül, hogy a kikapcsoló terjedelmét növelni kellene. Az által, hogy az (n o) ütközők közötti ív az (r) hasíték félhosszúságánál nagyobbra vehető, az (s) forgattyúcsapnak, miután a forgattyú a gomb segélyével addig forgattatott, míg a csap a holtponton az (e) szorítóval átellenben át nem haladt, a rúgó hatása alatt nagyobb utat kell megtennie, mielőtt az (1) záró emelő másik ütközőjével találkoznék s ennélfogva az (s) csap ezen ütközőre nagyobb nyomást gyakorol, a mi a megakadást lehetetlenné teszi s a változást igen gyorsan létrehozza. A porczellántalapzat üregének fala a rúgó ütésének fölfogására szolgál, azonban a hasíték végei a forgattyúcsap megállítására szolgálhatnak, mivel ezen kiviteli alaknál nem fordulnak elő letörésnek vagy meglazulásnak kitett csapok vagy szögek. A (c d) csavarszögek kiálló fejei vagy végei a záró emelő megakasztására szolgálnak s megakadályozzák, hogy ezen emelő túlságos messze mozduljon el. Az (f g) kontaktusok valamelyikének levétele után a föltüntetett kétsarkú kapcsoló egyszerű ki-és bekapcsolóvá alakítható át. SZABADALMI IGÉNYEK. A 24555. számú szabadalommal védett elektromos kikapcsolónak egy kiviteli alakja, jellemezve egy a (b) alaplemez és az (1) áramzáró emelő alatt elrendezett (v) torziós rúgó által, mely egy (p) csatlórúd segélyével a forgattyú gyanánt kiképezett (i) kapcsoló emelőnek az alaplemez egy (r) hasítékán keresztülnyúló (s) forgattyúcsapjával van összekötve azon czélból, hogy a csuklókban húzási feszültségek lépjenek föl s a holtponton való túlhaladás a kapcsoló emelőnek az áramzáró emelőre való hatása előtt nagyobb mérvű legyen. (1 rajzlap melléklettel.) PÁ1XA6 PÍSZVÉNV TÁRSASÁG NVOMOÁJA AJDAPEStö)