27908. lajstromszámú szabadalom • Négyzetalakú harántmetszettel bíró kondenzátor
- 2 -csak a horogátkapcsolót, az indukcziós csévét és a csengettyűt tartalmazza, kényelmesen rendezhetjük el annál inkább, mert alakja hasonló az indukcziós cséve alakjához. Az 5., 6. és 7. ábrák magának a kondenzátornak említett alakítását láttatják. A göngyölt kondenzátornak akként adjuk meg a négyzetalakú harántmetszetet, hogy a fémcsíkokat a közbeiktatott papírcsíkkal előbb laposan összegöngyöljük és ezután zegzugosán összehajthatjuk és végre az impregnáló anyaggal való beitatás után négyzetalakú harántmetszetre sajtoljuk. Fontos, hogy az összebajtogatás páros számban történjék, hogy ekként a fémcsíkok és papírcsíkok hossza összebajtogatás után is ugyanaz maradjon. Ily módon a kondenzátor belsejében nem keletkeznek ránczok és a fémcsíkok úgy a lapokban, mint kanyarulatokban szorosan hozzáilleszkednek a papírcsíkokhoz. A kondenzátor két (a) fémcsíkját (5. ábra) közbeigtatott (b) szigetelő csíkokkal együtt laposra összegöngyöljük. A staniolcsík belső vége egy-egy keskeny (c) fémcsíkkal van összekötve, mely utóbbiak az összekötő sodronyokkal való összeköttetésre szolgálnak. Az ekként keletkező lapot ezután a 6. ábrában látható módon összehajtogatjuk és az így keletkező három réteget S-alakban egymásra fektetjük. Ezen állapotában a kondenzátort még egyszer paraffinba mártjuk és azt sajtóban a nyilak irányában, a lapokra gyakorolt nyomással összesajtoljuk, miáltal majdnem koczkaalakot kapunk. A 7. ábrában oly módosítás van föltűntetve, melynél a kondenzátorlap nem kétszer, hanem négyszer van összehajtogatva. A mint már említettük, fontos, hogy az összebajtogatás I páros számban történjék, illetve, hogy páj ratlan számú réteget létesítsünk, mert ily módon a kondenzátorrétegek középső csíkrészei akként tolódnak el, hogy az egyes ! csíkok hossza teljesen kiegyenlíttetik, miáltal a kapaczitást redukáló kis ránczok képződése teljesen elkeriiltetik. Ezen kiegyenlítés a 6. ábrában van szemléltetve, a hol is az (a', b', c') vonal hossza pontosan egyenlő a (d', e', f') vonal hosszával, vagyis ily körülmények között a külömböző pontokon sem az anyagnak fölhalmozódása, | sem annak megfeszítése be nem állhat, a J mi pedig okvetlenül megtörténnék, ha a ! kondenzátorlapot páratlan számban hajtoj gatnók össze. Ezen alakítás mellett a sajj tolásnál a kifejtett nyomás jobban is oszlik i el, úgy hogy az egyes rétegek szorosabban j illeszkednek egymáshoz, úgy a lapokon, mint a kanj araiatokban. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kondenzátor, jellemezve az által, hogy a fémcsíkok a szigetelő rétegekkel együtt összegöngyöltetnek és ezután négyzetvagy majdnem négyzetharántmetszetű alakra sajtoltatnak. 2. Az 1. alatt igényelt kondenzátornak egy foganatosítási alakja, jellemezve az által, hogy a fémcsíkok a szigetelő rétegekkel együtt egy lapos formára göngyölteinek, ezután zeg-zugosan összehajtatnak és négyzet-, vagy majdnem négyzet-harántmetszetű alakra sajtoltatnak. 3. Az 1. és 2. alatt Igényelt kondenzátornak egy foganatosítási alakja, jellemezve az által, hogy az egy négyzet, vagy majdnem négyzetalakú harántmetszettel bíró, szigetelő tartályba van beépítve. (2 rajzlap melléklettel.) PA..1-AS RftBKVftNtrARSASAG NYOMD kit BUDAPEST Hí-