27896. lajstromszámú szabadalom • Berendezés energia átvitelére
— 8 — zott hatóközeggel forgásba hozhatjuk, míg viszont általuk az elektromotor elektromos működtetésénél hatóközegüket készlettartányokban komprimálhatjuk, hogy aztán későbben az ezekben fölhalmozott enerzsiát ismét az elektromotor hajtására használhassuk. 2. Az 1. pontban igényelt berendezésnek foganatosítási alakja, jellemezve az akár az (A) hajtott tengely, akár egy ezzel kapcsolható segédtengely (C D) karmantyúira szerelt (E) térmágnesek, illetőleg (D) fegyverzetekből álló elektromotor, valamint az első esetben a (C D) karmantyúkra szerelt fogaskerekek és ezekkel kapcsolt (K K2) forgatytyútengely, s végül az ezekkel összekötött (H h I i) hengerekben járó (J) dugattyúk által, illetőleg a második esetben (5., 6., 7. és 8. ábrák) az elektromotor fölvételére szolgáló segédtengelynek végeire szerelt, a (J) dugattyúkkal, forgattyúkarokkal összekötött forgatytyúkerekek által, melyek egyúttal a hajtott tengellyel való kapcsolatul is szolgálnak, az 1. igénypontban ismertetett czélból. 3. Az 1. és 2. pontokban igényelt berendezés foganatosítási alakja, jellemezve az elektromotornak megfelelő időkben a hajtott tengellyel való kapcsolására szolgáló, a (B C) karmantyúk és az (A) tengely közé beiktatott (S T) elektromos bekapcsolók által, melyeknek kellő időkben való működtetésére szolenoidesévék szolgálnak. 4. Az 1. pontban igényelt berendezés, jellemezve majd az elektromotor által fcrgattyűkarok közv. t't's'vei hajtott, majd pedig nyomás alatti hatóközeggel hajtott négy (H h) (I i) henger, illetőleg (H h I i) kompound-hengerek által, melyek készlettartányokkal összeköttetésben majd mint kompresszióhengerek, majd pedig az akkumulált enerzsia hasznosítására mint hajtóművek szolgálnak. 5. Az 1. és 4. pontban igényelt berendezés foganatosítási alakja, jellemezve a (H li I i) hengereknek s eleprendszerét a (TI) készlettartányokkal összekötő (VI vl) vezetékben elrendezett (Y2 v2) rúgós szelepek s (ml nl) tolószelepek által, melyek közül az utóbbiak kompresszióhengerek esetén zárva vannak, ugyanekkor az előbbiek a (VI vl) vezetékben komprimált megfelelő nagy nyomásra kinyílva, a hatóközeget a készlettartókba bocsátják, míg hajtóművek esetén az (ml nl) szelepek vannak nyitva és a (V2 v2) szelepek működésen kívül. 6. Az 1—5. pontokban igényelt berendezés foganatosítási alakja, jellemezve az öszszes segédeszközöknek, úgymint az (S T) kapcsolók szolenoidjainak a (H h I i) hengerek (Q) átfordítóinak működtetésére szolgáló (R r) szolenoidoknak a (VI vl) vezeték szelepeinek működtetésére szolgáló (ml nl) szolenoidoknak, valamint az elektromotornak valamely elektromos fővezetékbe való bekapcsolására szolgáló váltót működtető (ol) szolenoidnak a (pl) generátornak, illetőleg (ql) batériának kapcsoló készülékek segélyével zárható áramkörébe való beiktatása által, oly czélból, hogy az egész berendezést kapcsoló fogantyúk segélyével működésbe hozhassuk, illetőleg a működésből kikapcsolhassuk. 7. A 6. pontban igényelt berendezés foganatosítási alakja, jellemezve a fölsorolt s olenoielok áramköréhez tartozó két kapcsoló készülékbe csoportosított-elektromos kontaktus sregmensek által, melyek fölött két (Al) illetőleg (Bl) fogantyú elforgattatva, ezeknek (hl), illetőleg (Hl) kontaktusrúgói a kivántkapcsolatokat létrehozzák. 8. A 6. és 7. pontokban igényelt berendezésnél kapcsoló készülékek, jellemezve két (Al) és (Bl) fogantyú, illetőleg az utóbbihoz tartozó, (Pl), illetőleg (Ql) kerületi bevágásokkal bíró (01) lemez és ennek bevágásaiba az (Al) kapcsolóval összekötött és ennek elforgatásakor beiktatott (FI) kar által, oly czélból, hogy a két (Al) és (Bl) fogantyú csakis egymással kombináltan legyen használható, ellenben külön-külön a hajtott tengely forgásba hozatalára alkalmasak ne legyenek. P4LLA8 RÉSZVÉNY TÁASA&ÁO NYOWDAJA BUDAPEST*-