27877. lajstromszámú szabadalom • Betörés ellen biztosító jelzőberendezés
- "2 -hogy a két rúgó mindaddig érintkezik egy- | mással és zárja a riasztó készülék áram- j körét, míg a kulcs a zárban van. Ha azt akarjuk elérni, hogy az ajtó vagy hasonló rész meg nem engedett nyitására irányult kisérleteknél a berendezés tartós zajt idézzen elő, akkor a berendezést, mint 1 azt a 3. ábrán látjuk, akként szereljük az ajtóra, hogy a (c) rúgó fölül feküdjék. Ha már most a (g) tövist befelé toljuk, a (h) lemez hosszabb karja a (b) rúgót annyira fogja előre tolni, hogy annak vége a (c) rúgó vége fölé csappan. Ez által a (g) tövis befelé mozgásánál a két rúgó végének J viszonylagos helyzete megváltozik a riasztókészülék áramköre, a kulcs kivétele után is zárva marad és csak akkor szakad meg, mikor a (c) rúgó végét a (b) rúgó végéről belül leemeljük. A berendezést a rajzon látható módon nemcsak ajtókon, hanem szekrényzárakon, ablakokon és hasonlókon is megerősíthet- ! jük. i SZABADALMI IGÉNY. Betörés ellen biztosító jelzőberendezés, jellemezve ajtókon, zárakon, ablakokon és hasonlókon rugalmas horgok segélyével áthelyezhetően megerősített szigetelő tuskóval összekötött valamely tetszőleges riasztó készülékkel összekötött két áramzáró rúgó és egy a zárban eltolható, a betolt kulcs által mozgatott és nyomólemezt viselő tövis által, mely lemez az áramzáró rugókhoz viszonyítva, akként van elhelyezve, hogy a rugók a lemez hátra felé mozgásánál egymásra szoruljanak és a riasztókészűlék áramkörét addig, míg a kulcs a zárban van, zárják, vagy pedig akként, hogy a rugók végeinek viszonylagos helyzete a tövis hátra felé mozgásánál megváltozr zék és ennek következtében a riasztókészűlék áramkörét a kulcs kivétele után is zárva tartsák. (1 raklap molléklettel.) P. "JU RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMDÁJA. BUDAPESTEN-