27788. lajstromszámú szabadalom • Tartány kemény és félkemény vegyszereknek és egyéb anyagoknak meghatározott mennyiségekbe való szétoszlatására és csomagolására
nak, ezen kamrákba különféle anyagokat tölthetünk be; a 8. ábra háromrekeszű tokokat ábrázol, melynél a középső rekeszeket egy vastag lapba vágott és mindkétfelől zárt lyukak alkotják, míg a külső rekeszek vékony lemezekbe sajtolt bemélyítésekből állanak;a 9. ábra fölülnézetben olyan lapot ábrázol, melynél a tokok négyszögletesek. A bemélyítéseket akként állítjuk elő, hogy közöttük bizonyos (E) hézagokat szabadon hagyunk és ezen hézagok mentén a lapot átvágva, egy vagy több tokot tartalmával együtt a lapok vagy szalagok többi részétől elválaszthatunk a nélkül, hogy az ezeken még lévő többi tok vagy ezek tartalma megsérülne. A tokok közt lévő hézagokat az elválasztás megkönnyítése végett perforálni is lehet. Ha két vagy több olyan szert, melyeket használat alkalmával egymással össze kell keverni, vagy pedig egyiket a másik után kell fölhasználni, a használatba vételig egymástól elkülönítve akarunk tartani, úgy ezeket egymástól különböző tokokba vagy toksorokba töltjük és ha az együttesen fölhasználandó szerek köbtartalma változó, úgy természetesen a tokoknak is a változó köbtartalom szerint megfelelő nagyságúaknak kell lenniök. Két vagy több olyan szert, melyek együttes fölhasználásukig külön tartandók, még oly módon is lehet adagokba osztani és csomagolni, hogy egy-egy lapnak vagy szalagnak a találmány szerint előállított tokjait az 1. ábra nyomán az egyik szerrel megtöltjük és lezárjuk, míg egy másik lap vagy szalag tokjait a második szerrel töltjük meg, és ehhez az első ízben megtöltött és elzárt tokokkal ellátott lapokat födőlap gyanánt használjuk föl. így az először megtöltött tokok födőlapja a tokoknak két-két rekeszre való szétválasztására szolgál, mint a hogyan ezt a 7. ábrán a pontozott vonal jelzi. A mint a 8. ábrából láthatjuk, háromrekeszű tokokban egymás mellett három különbözlj szert is el lehet helyezni, mely czélból a külső tokokat tartalmazó lapokat az 5. ábrabeli közbenső rekeszeket befoglaló lapokkal választjuk el egymástól. Az ismertetett lapokat vagy szalagokat egyébként a nélkül, hogy a jelen találmány lényege érintetnék, még másképen is össze lehet állítani. Ha az anyag apró adagokra osztandó s így csomagolandó el, akkor a tokokat akként állítjuk elő, hogy a lapokon és fedőlapokon a bemélyítéseket mellőzzük és egy sima lapra egész egyszerűen egy másik, aránylag vastagabb olyan (D) lapot teszünk, melyen akkora nagyságú (Dl) lyukak vannak, hogy ha ezek a (D) lap fölületéig az illető szerrel megtöltetnek, épen a kivánt mennyiséget fogják tartalmazni. Ha aztán a lyukak megtöltése után a (D) lapot elvesszük, úgy az alsó lapon apró I anyaghalmocskák maradnak vissza és az ! alsó lapra papirosból vagy hasonlóból födőlapot téve, ezt az alsó laphoz a halmocskák mellett lévő hézagoknál rányomjuk, illetőleg hozzáragasztjuk, vagy pedig vele más módon összefoglalhatjuk; az így előállított tokok, az illető szereket tartalmazzák. Ha azt akarjuk elérni, hogy a tokokat tartalmazó lapok kifelé mindkétfelől elfödessenek, és ha az épen szükségelt nagyságú tokokat nem lehetne úgy előállítani, hogy egy lapon megfelelő magasságú bemélyítéseket képezünk ki, akkor egy aránylag vastag, átlyukgatott (D) lapot veszünk, ennek egyik oldalára a sík (B) lapot ragasztjuk, a (D) lap lyukait a szétosztandó szerrel megtöltjük, s azokat egy második (Bl) sík lappal lefödjük (5. ábra). Némely esetben a lapokat úgy is el lehet látni bemélyítésekkel, hogy ezek mindkét oldalon a szerek fölvételére szolgáljanak (4. ábra). Ebben az esetben előbb a lap egyik oldalán lévő (A) bemélyítéseket töltjük meg s ezeket egy második (B) lappal lezárjuk, mire az egészet megfordítjuk és az (Al) bemélyítéseket hasonló módon, mint az előbb tettük, töltjük meg s zárjuk le a (Bl) lappal. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Tartány kemény és félkemény vegyszereknek és egyéb anyagoknak meghatá-