27710. lajstromszámú szabadalom • Elektromos világítási berendezés kerékpárok és hasonlók számára
Ha nem kívánunk áramot fejleszteni, úgy a gépet a (17) csuklóban annyira elforgatjuk, hogy a (15) korong a kerékabronccsal ne érintkezzék és a készülék ezen helyzetét a (16) csavarral biztosítjuk. Az áramot a generátorból a jármű tetszőleges részén alkalmazott elektromos lámpába vezetjük. SZABADALMI IGÉNY. Elektromos világítási berendezés kerékpárok és hasonlók számára, jellemezve a hátsó kerék villáján vagy a nyeregtámasztón tetszőleges helyzetben rögzíthető generátor által, mely használat j közben alkalmasan elrendezett rúgó ál- • tal szoríttatik a hátsó kerék abroncsá- ' hoz, úgy hogy a generátor a fegyverzettengelyen alkalmazott surlódókorong segélyével hajtatik, mely generátor lehetőleg erős indukczióhatás elérése czéljából egy sorozat nyilt gyűrűalakú állandó mágnessel és egy szigetelőlemez segélyével két részre osztott tekercseléssel bír, mi mellett az áramleszedés az egyik sarkon a gép tokja által, a másik sarkon pedig a fegyverzettengelyre szigetelten erősített kontaktusgyűrű és egy rugó segélyével ehhez szorított és a tokra szigetelten erősített sarkszorítóval összekötött surlódógyűrű segélyével történik és mi mellett a fegyverzet tekercselésének egyik vége a kontaktusgyűrűvel, másik vége pedig a fegyverzet tengelyével van összekötve. (1 rajzlap melléklettel.) PAlXAS RÉ8ZváNYTÁfl8AŐÁG NYOMDÁJA BUDAPESTÉ*.