27699. lajstromszámú szabadalom • Kefe és eljárás annak előállítására, valamint az eljáráshoz való készülék
— 2 — mint az (A3) keretnek; ha tehát ebbe be akarjuk helyezni, úgy a kettémetszett végeket kissé egymásba toljuk. Úgy ezen végeket egymással, mint magát a gyűrűt köröskörül keretéhez hozzáforrasztjuk. A kefesörtének megerősítéséhez már most a (Cl C3 és C5) segédlemezekre van szükségünk; a (Cl) lemezben a sörtekötegeknek megfelelő (C) lyukak vannak, melyekbe a sörtéknek (C2) kötegeit bármi tetszőleges módon behelyezzük és e mellett a sörteszárakat úgy igazítjuk el, hogy ezek a 8. ábra szerint a (C3) alaklemez (C4) bemélyítésének fenekéig érjenek. A sörtéknek ezt az elhelyezését akár kézi munkával, akár gépi úton végezhetjük. Most a (Cl) lemez fölé a (C5) födőlapot borítjuk, melynek (C6) fogantyúja lehet és azt ennek segélyével az előzőleg a kefe (Al) bádoglemezére a (B) gyűrűn belül fölrakott plasztikus masszába nyomjuk; a lyukgatott (Cl) lemeznek alsó része czélszerűen konkáv, mint a hogy ezt a 7. ábrabeli pontozott vonalból látjuk, minek következtében a kefesörték fölvételére szolgáló (D) plasztikus masszának fölülete domború lesz. Ez a kompoziczió gyorsan kihűl és elegendő kemény lesz s a kefesörtéket megkeményedve, szorosan fogva tartja, mire a (C5 és Cl) lemezeket az immár kész keféről eltávolítjuk. A kefék előállításának ismertetett eljárásánál nem kell minden egyes sörteköteggel külön vesződni, hanem az összes sörtekötegek egyszerre foglaltatnak föl a kefére, a mennyiben a (Cl) lemezből kiálló végeik közvetlenül a bádogkeretbe beöntött, s fölhevített kompoziczióba merülnek; ezen kompozicziónak mennyiségét nagyon pontosan előzetesen meg kell állapítani, nehogy annak a legkisebb fölöslege is a (Cl) lemez lyukaiba behatolhasson. Az eddigi módszereknél a pontos kitöltés ellenőrzésére több kompozicziót kellett beönteni, minek következtében a fölös anyag a keretből kinyomatott és a kész i kefének nem tetszetős külsőt kölcsönzött. ! A (B) alakgyűrűnek fontos szerepe az, hogy az (A3) keret és az üreges nyél belső ürege közötti összeköttetést elzárja, mint ezt a 7. ábrabeli metszetből láthatjuk. Természetes dolog, hogy a kefe kerete tetszőleges anyagból, és minden képzelhető kivánt alakban előállítható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kefe, jellemezve a kefesörték fölvételére szolgáló (A3) keret, az ebbe behelyezett és ezt az üreges nyéltől elválasztó (B) alakgyűrű és végül a kefesörték fölvételére szolgáló, plasztikus anyagból való párna által. 2. Az 1. pontban igényelt kefe foganatosítási alakja, jellemezve a kefekeretet és üreges nyelét alkotó, egymásba nyúló fölhajlított szélekkel bíró, összeforrasztott (A Al) bádoglemezek által, továbbá az alakgyűrűt alkotó, ugyancsak hajlított keresztmetszetű (B) bádogszalag által, melynek (Bl)-nél összeérő végeit a keretbe való behelyezés megkönnyítése czéljából egymásba toljuk. > 3. Eljárás kefék előállítására, az által jellemezve, hogy a (Cl) lyukgatott lemezbe behelyezett sörte-kötegek fölfelé szűkülő nyílású keretbe öntött plasztikus kompoziczióba nyomatnak be, mivel egyidejűleg ezen kompozicziónak fölületi alakja is megadatik és a sörtekötegek addig tartatnak fogva helyzetükben, míg csak a kompoziczió meg nem merevedik. . A 3. pontban igényelt eljárás foganatosítására szolgáló készülék, jellemezve három (Cl C3 C5) lemez által, melyek köizül az első kettő a kötegeknek (Cl) lemezbe való pontos beillesztésére szolgálnak, míg ennek megtörténte után a (C5) lemezt a (Cl) lemezre borítjuk és a kettővel együtt a (Cl) lemezből kiálló sörtevégeket a (D) plasztikus maszszába nyomjuk. (1 rajzlap mollóklottol.) RÉ8ZVÉNVTÁH8AflÁa NYOMDÁJA BUOAPESTC*