27657. lajstromszámú szabadalom • Hengeres kézi nyomtató készülék
a szükséghez képest több részből is állhatnak és czélszerű a szorítók széleit kissé kihajlítani, nehogy a léczek a betolásnál ezekbe beleütközzenek. Ezen kiviteli alakon számos változás eszközölhető a nélkül, hogy a találmány lényegétől el kellene térni, így például lehet a (d) szorítók helyett más alkalmas megerősítéseket használni; lehet a hengert egy vezetékben mozgó keretbe ágyazni stb. A készülék használati módja és műköködése a következő: A sokszorosítani szándékolt szöveget alkotó sorokat, illetve az ezen stereotypsorokat tartalmazó (e) léczeket a megfelelő sorrendben a hengerre a leírt módon megerősítve, a hengert először egy festékpárnán, azután pedig a szöveg fölvételére szánt tárgyon, például papiroson vezetjük végig. Látnivaló tehát, hogy az egész kezelés rendkívül egyszerű, tiszta és konynyű, a mennyiben csakis a hengernek a papirosra való ráhelyezésénél és arról való levételénél kell arra ügyelni, hogy a lehengerelést mindig a hengernek a szöveg elejét, illetve végét tartalmazó alkotónál kezdjük. Ezt azonban olykép lehet megkönnyíteni, hogy a szöveg eleje és vége között, mint az a rajzon is látható, egy, két vagy több sort üresen hagyunk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Hengeres kézi nyomtató készülék, jellemezve egy forgathatóan ágyazott henger által, melynek palástján az alkotó irányában haladó sorokat képező bélyegzők vannak leszerelhetően ráerősítve. 2. Az 1. alatt igényelt hengeres kézi nyomtató készülék egy kiviteli alakja, melynél a henger palástján a bélyegzők fölvételére U-keresztmetszetű, rugalmas szorítók vannak ráerősítse, a henger pedig egy fogantyúval ellátott kengyelbe van ágyazva. (1 rajzlap melléklettel.) PALLA8 3É6ZVÉNYTÁH8A6ÁG NYOMDÁJA BUOAPESrtA