27563. lajstromszámú szabadalom • Készülék folyós levegőnek előállítására és egyidejűleg mechanikai munka teljesítésére
cső is indul ki, mely az (m) forgó szivattyún | át az (a) tartályba vezet. A készülék működésbe hozatala végett ( az (a) és (b) tartályokba bizonyos térfogatú ( folyós levegőt öntünk akképen, hogy az a kigyócsöveket egészen elfödje, mi mellett a hőmérsékletkicserélő készülékek csöveinek végei kívül maradnak. Ezután kinyitjuk az (M) csapot (1. ábra), és a külső levegőt a segédmotorral hajtott kompresszor útján beszorítjuk a (c) kigyócsőbe, úgy hogy az fölmelegíti az (a) tartály folyós levegőjét és itt erős párolgást idéz elő. Hosszabb vagy rövidebb idő eltelte után az (a) tartályban bizonyos nyomás és ennek megfelelő hőmérséklet lesz. Tegyük föl, hogy (a) tartályban 10 atmoszféra nyomást akarunk elérni; a hőmérséklet, mely itt uralkodni fog, körülbelül 185° C. lesz. Ennélfogva a külső levegő, mely a kompresszor által 4—5 atmoszférára komprimálva jut a készülékbe, lehűlhet a (c) kigyócső belsejében 185° C.-ra. Ha azután ez a levegő bejut ugyanezen kágyócsőnek (b) tartályban levő tekerületeibe, ott ismét lehűl 190° C.-ra (a (b) tartály folyós levegője a légköri nyomás alatt áll) éá' miután ezen beáramló levegő 4—5 atmoszféra nyomásnak van alávetve, itt csöppfolyóssá válik, (mert sokkal hidegebb közegen megy keresztül, mint a mekkora a 4—5 atmoszféra nyomás alatt álló levegő folyósítási hőmérséklete). Az ekképen folyósított levegő, eljutván a (d) visszacsapó szelephez legyőzi annak ellenállását, a hőuiérsékletkicseréló készülékbe jut és 3—4 atmoszférát tevő expanziót szenved. Ez az expanzió a kigyócsőből kilépett folyós levegő bizonyos térfogatának elpárolgását idézi elő és az így képződött gőzök, ezen kígyócső hosszában a hőmérsékletkicserélő készüléken átvezettetvén, ezen készülék nyitott végén távoznak. A (d) szelepre gyakorolt mechanikai munka és a kiterjedés tetemes hideget produkálnak, mely a hőmérséklet- ! kicserélő készülék révén átvitetik a kigyó- ! csőben lévő folyós levegőjére. Ezen folyós I levegő hőmérséklete ennek folytán sülyedni ! fog mindaddig, mig a kigyócső folyós leve- ' gője és a (b) tartály folyós levegője között a hőmérsékleti egyensúly helyre nem áll. Ettől a pillanattól fogva a kigyócső folyós levegője befolyik a hőmérsékletkicserélő készülék (r) gyűjtőjébe (3. ábra) és (b) tartályban összegyűlik. Nézzük most a müveleteknek egy másiksorozatát, melyek az előbbiekkel egyidejűleg mennek végbe. A (c) kigyócsőbe belégett levegő (a)-ban lehűl 185° C. hőmérsékletre és az (a) tartály folyós levegőjének bizonyos számú kalóriát ad át, melyek bizonyos térfogatú levegő elpárolgását idézik elő 10 atm. nyomás mellett. Ezen párolgás folytán keletkezett gőzök (f) csövön át bevezettetnek a a (p) forgó motorba és itt tetemes mechanikai munkát végeznek, mi mellett 7 atmoszférát tevő expanziót szenvednek. Ezen gőzök, miután az említett két okból lehűltek, a (g) csövön át bevezettetnek a (b) tartály folyós levegőjébe. Ebben a közegben.a hol —190° C. hőmérséklet uralkodik, a gőzök csöppfolyóssá válnak, minthogy még 3 atm. nyomás alatt állanak. Az (s) szelephez jutva az így képződött folyós levegőáram legyőzi ezen szelep ellenállását és a hőmérsékletkicserélő készülékbe lép, mi mellett 2 atmoszférát tevő expanziót szenved. Ennek folytán ezen folyós levegőnek bizonyos térfogata elpárolog és a (g) cső hőmérsékletkicserélő készülékének nyílt végén elszáll. Ezen folyamatok, épen úgy, mint előbb, energikus lehűlést eredményeznek, melyet a hőmérsékletkicserélő készülék közvetítésével a (g) cső folyós levegőjének hűtésére használunk föl. Epen úgy, mint föntebb leírtuk, ezen lehűtés is addig tart, míg a (g) cső folyós levegője és a (b) tartály folyós levegője között a hőmérsékleti egyensúly helyre nem áll. Ilyen módon mechanikai munka áll rendelkezésünkre, melyet a forgó motor végez. Ezen munkát tetszőleges czélra használhatjuk föl. Ez a mótor szolgáltatja az (m) szivattyú hajtására szükséges munkát is. Ezen szivattyú föladata az (a) tartályt táplálni és ezen tartályban az elpárolgott csöppfolyós levegőt a (b) tartályból vett új levegőmennyiséggel pótolni.