27372. lajstromszámú szabadalom • Folyadék-melegítő, különösen fürdési czélokra
- 2 Az 1. és 2. ábrákon föltüntetett kiviteli alaknál a kettős falú üreges gömb két (a és al) részből áll, melyek tetszés szerinti (w) hőforrás, például gáz-, szesz-, vagy petioleumégő fölött vannak elrendezve. Az (a, al) gömbnek függélyes tengelyét egy (b) cső képezi, amelyhez több (d, dl, d2,d3) kamra csatlakozik, mimellett mindegyik kamrának fölső része a következő kamra alsó részével (g, i, k) csövek által van összekötve. A (d2) kamra, miként az a rajzból is látható, közvetlenül a (b) csővel van összekötve, mely fölső részével az (a, al) gömb kettős köpenyéhez csatlakozik míg a (d) kamra (1) cső segélyével a füstgázokat elvezető kettős falú (n) csatornával van összekötve. Az (r) csőtoldalékba erősített, kettős falú (n) huzamcsőnek legfölső pontjától a víz az (m) csövön át a (p) kieresztő-csappal ellátolt (o) lefolyató csőbe jut. Ezen (o) csőből a meleg víz csövek segélyével természetesen tetszés szerinti helyre is elvezethető és pedig tetszés szerinti fölhasználás czéljából. A működési mód a következő : A (h) csövön át befolyó víz az alsó (a) félgömb két fala közt fölfelé halad, a két (a és al) félgömb csatlakozási helyénél átfolyik a különlegesen elrendezett (f) összekötő-csöveken, azután az (al) félgömbben tovább halad fölfelé és ekkor már fölmelegítve a (b) csövön át az evvel összekötött (d2) kamrába folyik, ebből ismét a (g) csövön át a szomszédos (dl) kamrába, a melyből fölemelkedés után az (i) csövön át a harmadik (d3) kamrába és ebből ismét fölemelkedés után a (k) csövön át a negyedik (d) kamrába folyik. Miután a víz ebben is fölemelkedett, az (I) csövön át a kettős falú (n) huzam-cső két fala közti üregbe áramlik és ennek legmagasabb helyén az (m) csőbe folyik át, mely az (o) cső által a (p) kieresztő-csappal van összekötve. Az (r, n) huzamcsőnek a fölső (al) félgömb alsó részén való elrendezése oly ezélból történik, hogy a meleg levegő lehetőleg sokáig időzzék az (a, al) üreges gömb belsejében és így hatályosan melegíthesse a vizet vezető alkatrészeket. A 3. és 4. ábrákon föltüntetett kiviteli alaknál az (a, al) üreges gömb belsejében az előbbi (d, dl, d2, d3)kamrák helyett egy kettős falú, üreges (q) félgömb vau elrendezve, melynek üreges köpenye egy a két fal közé helyezett, csavarmenet-alakú és forrasztás segélyével vagy más módon odaerősített sodrony vagy más hasonló által csavar-menetben haladó (sl) csatornákra van fölosztva. A csavarmenet-alakú (sl) csatorna alulról fölfelé vezet és legmélyebb helyén van a vízbeömlés elrendezve. A víz ezen üreges félgömb két fala közé a (bl) cső által lesz bevezetve, mely az (a, al) üreges gömb legmagasabb pontjával van összekötve. A (bl) csőből a víz előbb egy (u) vályúba jut, mely a belül elrendezett (q) félgömbnek legmélyebb pontjánál végződik. Ennek falai között a csavarmenet-alakú (sl) csatornában a legmagasabb pontig fölemelkedő víz most már az (11) ceövön át a kettősfalú (n) huzam csőbe és innét a leirt módon az (o) lefolyó csőbe jut. Megemlítendő még. hogy a (q) félgömb alatt egy (t) csapadéktányér van elrendezve, mely egy cső által egy lefolyató-csappal van összekötve. A rajzon látható nyilak a víz keringési irányát jelölik. A kettős falú (a, al) üreges gömb, miként az a 3. ábrán látható, szintén ellátható egy odaforrasztott (s) sodronnyal, mely az üreges köpenyt alulról fölfelé haladó csavarmenet alakú (sl) csatornába osztja be. Egy ily kiviteli alak az 5. ábrán külön is föl van tüntetve. A 6. ábra végül azt mutatja, hogy az (a, al) gömbnek üreges köpenye a két fal közé helyezett (v) bordák által szegmentalakú (y) szakaszokba osztható be és amellett a víz átbocsátása czéljából az egyes (v) bordák fölváltva fölül és alúl (vl és v2) nyílásokkal lehetnek ellátva. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Folyadék-melegítő különösen fürdési czélokra, jellemezve egy tetszés szerinti (w) hőforrás fölött elrendezett, kettős falú üreges (a, al) gömb által, melynek fala közé a fölmelegítendő víz alul folyik be és fölemelkedve a gömb függélyes tengelyében fekvő (b) cső körül elren-