27360. lajstromszámú szabadalom • Csukló szerkezet két oldal felé nyíló ajtókhoz
— 2 — ható helyzetben törekszik tartani, mely | helyzetnél az ajtó zárva van és a két (h) görgő az (i) pofára fekszik. Ha azonban a (d) ajtót, — mely a 7. ábra szerint alul közönséges (p) nyomcsapágyba van ágyazva, — az egyik vagy má- j sik oldal felé nyitjuk, mint az például a 6. ábrán látható, az (a) persely a korong- j alakú (g) csap körül forog, ama (h) görgő pedig, mely felé az ajtót nyitjuk, a (g) csaptengely körül forogva, exczentrikus elhelyezése következtében az (i) pofára nyomást gyakorol, a (j) reteszt visszatolja és így az (n) rúgót megfeszíti. Ha azonban az ajtót eleresztjük, az (n) rúgó a (j) reteszt és evvel az (i) pofát- is visszanyomja, úgy hogy a pofa a (h) görgőt és evvel az (a) perselyt és az ajtót is a nyugalmi, illetve záróhelyzetbe forgatja viszsza.Ha már most az ajtót annyira nyitjuk, hogy a működő görgő és a (g) csap ten- i gelyén átmenő sík az (i) pofa működtető fölületére merőleges, a:z egész berendezés holt állásában van, melynél az ajtó nyitva marad, úgy hogy az (n) rúgó az ajtót csak akkor viheti a záróhelyzetbe, mikor az ajtót eme helyzetéből kézzel kissé a megfelelő oldal felé elforgatjuk. Ez a csukószerkezet, mely általában mindenféle ismert, két oldal felé nyíló ajtóknál alkalmazható, más ajtóknál is használható csukószerkezet gyanánt. Hogy már most az ily két oldalfelé nyíló ajtóknál az ajtó a záró helyzete körül ide-oda ne lenghessen, közönséges ajtóknál pedig az ajtót becsapni ne lehessen, az üreges (m) vezetőrúdban az (r) tekercsrúgót helyezzük el, melynek szabad vége a dugattyúalakú (q) csapra hat, másrészt pedig a cső fenekére támaszkodik és az ajtó zárt helyzeténél össze van nyomva, az ajtó nyitott helyzeténél pedig ki van nyújtva. A rúgó már most akként van méretezve, hogy az ajtó zárásánál a rúd eltolódása következtében a löket vége felé újból összenyomassék, ennek következtében az ajtó záródását megnehezítő ellenállást fejt ki és így az ajtó lengését vagy becsapódását meggátolja. Az (a) perselyt kenőanyaggal lehet megtölteni, minek következtében a csukószerkezet összes részei kenve vannak és ily módon kopást alig szenvednek. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Csukószerkezet kétfelé nyíló ajtókhoz, jellemezve egy korongalakú, az ajtótokon megerősített (g) forgáscsap és egy az ajtón megerősített, hengeres persely gyanánt kiképezett (a) csapágy által, melybe a (g) forgáscsap födélszerűen fogódzik be és melyben két fix (h) görgő van egy a (g) forgáscsapban az ajtótok síkjában vízszintesen vezetett és az (n) rúgó által eme (h) görgők felé feszített (j) retesznek, az (a) perselybe benyúló széles (i) pofája előtt exczentrikusan ágyazva, hogy az (i) pofa a görgőket nyugalmi helyzetükben az ajtótokra merőleges síkban és így az ajtót a záró helyzetében tartsa, az ajtónak, illetve az (a) perselynek a (g) csap körül az egyik vagy másik oldal felé történő forgatásánál pedig az egyik vagy másik (h) görgő a csaptengely körül elfordulva, az (i) pofát viszszafelé tolja, mely pofa a rúgónyomás alatt előre mozogva, az ajtót ismét a záró helyzetbe forgatja vissza. 2. Az 1. alatt védett ajtócsukószerkezetnél az (n) feszítőrúgót viselő és ennek nyomását a (j) reteszre átvivő, az üreges (m) vezetőrúdban alkalmazott (r) tekercsrúgó, mely egyrészt az (m) vezetőrúdba fogódzó fix (q) csapra, másrészt pedig a vezetőrúd végére támaszkodik, az ajtó zárásánál a (q) csap által összenyomatik és az így föllépő ellenállás következtében az ajtó becsapódását meggátolja. (1 rajzlap melléklettel.1 r*f zv*nvtjtb8a5^c, nyomdája btjdapesti'k