27333. lajstromszámú szabadalom • Utánsajtoló szerkezet, különösen borsajtók számára
- 2 -cziója a rugónyomásnál nem nagyobb. Mihelyt ez bekövetkezik, a (b) lemez helyben marad és a (c) lap a (b) lemez felé közeledik ismét mindaddig, míg a rugónyomás megint nem nagyobb, mint a sajtolt anyag reakczióerejének hatása. Ez a játék addig ismétlődik, míg a rugó többé már jobban össze nem nyomható és az (i) korong lejebb le nem szorítható. A tárcsa elforgatásának abbanhagyásakor a teljesen összenyomott állapotban lévő rugó tehát továbbra is nagy nyomást fejt ki a szőlőre, úgy hogy bizonyos idő múlva ennek hatása alatt a még benne visszamaradt lé is teljesen kiszoríttatik. SZABADALMI IGÉNY. Utánsajtoló szerkezet, különösen borsajtók számára, az által jellemezve, hogy a nyomólap alatt egy energia fölhalmozására szolgáló szerkezet, czélszerűen hatásos tekercsrugó van elrendezve olyképen, hogy a sajtolás ideje alatt összenyomatik és a sajtolás megszűntével az összesajtolt anyagra állandóan nyomást gyakorol. (1 rajzlap molléklettel.) PAÍ.LAÍ1 SES^VÉN^ TÁAAASÁFT NYOMOÁja ÖUOAPÉSTBv