27295. lajstromszámú szabadalom • Eltörés ellen biztosított villás rúd
— 2 — (j) hüvely foglal helyet (6. és 7. ábra), i melybe egy (k) szögnek gömbalakú feje illeszkedik, hol az említett szögnek hátsó vége össze van kötve egy (1) lengő csappal, úgy hogy a (k) szög az (1) csappal való ezen kapcsolata folytán merőleges irányban szabadon lenghet és így a lónak ügetés közben kifejtett mozgásaihoz akadály nélkül alkalmazkodhatok, míg egyszersmind, mivel a rúdnak (a) darabja a (k) szögnek feje körül szabadon foroghat, a villás rúd elesés alkalmával is követheti a ló mozgását, úgy hogy a rúdnak mellső (b) vége a ló testével egy síkban maradhat. Midőn elesés alkalmával a lónak hátsó lábai a rudak egyikére vagy másikára nyomást gyakorolnak, az (a) és (b) darabok egymástól elkülöníttetnek, a mennyiben az (f) kapcsolófej a (d) és (e) rugók közül kiszabadul és a villás rúdnak (b) szakasza és a hátsó (a) rúdszakasz között minden összefüggés megszakíttatik. Mihelyt az elesett ló ismét föláll, nem kell egyebet tenni, mint a villás rúdnak (a) és (b) szakaszait egymással szembeállítani és a (b) szakaszoif lévő (f) kapcsolófejet az (a) rúddarabnak (d e) rúgói közé betolni, mire a villás rúd ismét készen áll a további használatra, a mennyiben az (x)-nél vagy (y)-nál előidézett mesterséges töréseket ismét egyesítjük (5. ábra), mire a villás rúd egységes egészet képez. I Természetesen szükség esetén a villás rudak több helyen is tagozhatok, mely esetben a tagozásnak minden helyénél alkalmaztatok a föntebb ismertetett kapcsolás. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eltörés ellen biztosított villás rúd, jellemezve az által, hogy a rúdágak több, egymással összekapcsolható részből vannak készítve, melyek a ló elesése alkalmával rájuk gyakorolt nyomás következtében egymástól szétkapcsoltatnak. 2. Az 1. igényponttal védett villás rúdnak egy kiviteli alakja, jellemezve az által, hogy a rúdnak egyik darabja (d e) rugókkal van fölszerelve, míg a rúdnak másik darabja egy (f) kapcsolófejjel bír, mely az említett rugók közé csappan és ez által a rúdnak két darabját egymással összekapcsolja. 3. Az 1. igényponttal védett villás rúdnak a kocsialvázhoz való kapcsolása, jellemezve a villás rúd ágainak hátsó végénél elrendezett (j) hüvely által, melyben egy (k) szögnek gömbalakú feje foroghat, hol az említett szögnek hátsó vége egy elforgatható (1) csappal áll kapcsolatban, mely lehetővé tsszi a villaágaknak merőleges síkban való szabad lengéseit, úgy hogy a rúdágak a ló elesése alkalmával az irányváltoztatást szabadon követhetik. (1 rajzlap melléklettel.) PAU-A6 RÉSZVÉNY TÁHSASÁG NYOMOÁjA HJOAPS8TE*