27291. lajstromszámú szabadalom • Habarcskeverő és szállító kocsi
1: l-hez volt megállapítva, és mivel a keverő fordulatszáma a jelen esetben az eddigivel szemben csökkent, félős, hogy a habarcskészítéshez valamivel hosszabb idő kívántatnék, ha éppen a keverő rúgós ágyazása folytán a liabarcskészítés munkája lényegesen elő nem segíttetnék. Ha a keverő és tengely közötti összeköttetés merev, úgy menet közben a következő egyenetlenségeinél nagyobb magassági ingadozások nem következhetnek be; de ezek a csekély és mereven határolt ingadozások a habarcskészítésre egyáltalán nincsenek semmi befolyással. A jelen esetben azonban ezen magassági ingadozások lényegesen nagyobbak. a rugók a keverő dobra a talaj egyenetlenségeit fokozott mértékben viszik át, úgy hogy ezek az ingadozások oly nagyok s oly intenzivek, hogy menet közben a dob tartalom erős fölkeveiése a keverő munkától teljesen függetlenül már a rúgóhatás folytán bekövetkezik. A gyakorlat kimutatta, hogy ez a habarcskészítés munkáját oly lényegesen előmozdítja, hogy az 1 :3-hoz viszonyban meglassított áttétel daczára a habarcskeverés mégis ugyanannyi idő alatt megy végbe, mint ez az eddigi kocsiknál történt, melyeknél azonban a kocsivázat nem lehetett oly erősre építeni, hogy a lökéseket menet közben tartósan kibirta volna, és melyeknél a vonó állatoknak megerőltetett munkát kellett végezniük. Ha az építőhely nagyon messze van, úgy az eddigi kocsiknál, mint a jelen találmánybeli kocsiknál is a habarcskeverőt ki kell kapcsolni, mihelyt a habarcs készen van, mert különben a habarcs rendeltetése helyére nagyon hígfolyósan érkezik meg. Az eddigi kocsiknál a nehéz anyag, mint pl. a homok a keverő kikapcsolása után leülepedik, úgy hogy az építés helyén a habarcsot újból keverni kell. Ezek a hátrányok a jelen esetben azon okból nem léphetnek föl, mert a rúgóhatás folytán előálló ingadozások következtében a habarcsban még a legnehezebb anyagrészek is lebegő állapotban maradnak és nem ülepednek le. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Habarcskeverő és szállító kocsi, melynek menet közben forgó keverője van, jellemezve a (T) keverő dobnak az (F) keréktengelyen való rúgós ágyazása által, oly czélból, hogy egyrészt az egész kocsivázat kíméljük, másrészt pedig, hogy e mellett a rúgós ágyazásból folyó magassági ingadozások a habarcskészítés munkáját előmozdítsák és a szilárd részeknek leülepedését még a kavaró kikapcsolása után is megakadályozzák. 2. Az 1. pontban igényelt habarcskeverő és szállító kocsinál a (T) keverő számára egy ennek forgását a futó kerekek forgásához képest lassító áttétel alkalmazása, melynek daczára a habarcskészítés a rúgós ágyazás folytán rövid idő alatt és a vonó állatok megerőltetése nélkül megy végbe. (1 rajzlap melléklettel.) PAíXAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMOÁJA BUDAPESTÉN.