27264. lajstromszámú szabadalom • Állítótömb kártyagyűjtő dobozokhoz
(L) csavarok a (C) födőlemez rövid (M) hasítékain mennek keresztül. Ha a (G) emelőt a (2) nyil irányában a 2. ábrán látható helyzetből az 5. ábrán föltüntetett helyzetbe átfektetjük, a (D) reteszek az (E) rúgók erősebb megfeszítése közben az állító tömbben visszahuzatnak, úgy hogy az utóbbi bármely irányban elmozdítható s a kártyákat vezető (N) rúd kihúzása után a dobozból eltávolítható. A 7. ábrán bemutatott kiviteli alak a föntebbitől a kiiktató szerkezet berendezésében különbözik, amennyiben a záróművek kiiktatására jelen esetben két (G) emelő szolgál, melyek a (H) csavarszög körül ollószerűen elforgathatok s (K) csatló rudak révén a (D) reteszekkel csuklós kapcsolatban állnak. Az állító tömb eltolása vagykivétele czéljából a (G) emelők szabad végei a nyilakkal jelzett irányokban egymás fölé mozgattatnak, mely mozgás korlátozására egy (o) ütköző peczek szolgál. A (G) emelők elbocsátása után az állító tömb a doboz bármely helyén ismét rögzítve marad. Az ismeretetett két kiviteli alak azon előnnyel bír hogy a doboz falai semmi különös kiképezést nem igényelnek. Az állító tömbnek a 8. ábrán vázlatosan föltüntetett kiviteli alakjánál súrlódással működő ékzár talál alkalmazást. Ezen kiviteli alak az előbbiektől abban különbözik, hogy az (E) rugók nyomása alatt álló (D) reteszek végei kellő nagyságú súrlódási ellenállás létesítése czéljából ékalakban vannak kiképezve s a doboz falai megfelelő ékalakú horgonyokkal vannak ellátva. A (G, K) kiiktató szerkezet berendezése és kezelése azonos a 7. ábrán bemutatott szerkezetével, azonban a 2. ábrán föltüntetett vagy bármely más alkalmas módon is berendezhető. A 9—10. ábrák egy szorító-ékzárral fölszerelt kiviteli alakot tüntetnek föl vázlatosan. Az (A) állító tömb vájataiban exczentrikus s élükön ékalakban kiképezett (R) szorító szektorok vannak elrendezve, melyek függélyes (P) tengelyek körül elforgathatok s a doboz falainak ékalakú hornyaiba nyúlnak. A (G, K) kiiktató szerkezet á 7—8. ábrákon bemutatott szerkezetnek felel meg, csakhogy rúgó gyanánt lemezrúgó van alkalmazva. A szorítózár berendezése olyan, hogy az állító tömbnek előre, vagyis az (x) nyíl irányában való mozgatását minden további nélkül lehetővé teszi, mivel az (R) szektorok ekkor maguktól kikapcsolódnak, ellenben az állító tömb hátramozgatása vagy kivétele alkalmával a záróműveket a (G) emelők összenyomása által ki kell iktatni. Az állító tömbnek valamennyi kiviteli alakja azon tulajdonsággal bír, hogy a tömb tetszőleges helyzetben, vagyis a kártyák megtámasztására szolgáló ferde lapjával előre vagy hátra is beilleszthető a dobozba, mely körülmény lehetővé teszi, hogy egyetlen dobozban, egjmiáshoz tetszőlegesen közelíthető állító tömbök segélyével több rekesz létesíthető. Végül még megjegyzendő, hogy a záróműveknek úgy kiképzésé, mint kikapcsolási módja számos módosítást enged meg, anélkül, hogy a találmány lényegétől eltérnénk, így például a rugók segélyével való önműködő beiktatás helyett könyökemelőkkel történő beiktatást is alkalmazhatunk, mely esetben az emelők záró helyzetükben a kinyújtott álláson túl volnának mozgatandók, úgy hogy az állító tömb magától nem mozdulhatna el. Azonkívül a rúgós reteszek stb. mozgatása szögemelők, ékszerkezetek, görbe tárcsák stb. segélyével is történhetnék 3 az egész kiiktató szerkezet az állító tömbben elrejtve is elrendezhető volna. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Állítható tömb kártyagyűjtő dobozokhoz, jellemezve az által, hogy a tömb oldalt súrlódási vagy szorító zárakkal van ellátva, melyek a szekrény oldalfalaival összeműködnek s közösen be- és kiiktathatók azon czélból, hogy az állító tömb a doboz bármety helyén rögzíthető és kivehető legyen. 2. Az 1. igényponttal védett állító tömbnek egy foganatosítása, jellemezve az által,