27253. lajstromszámú szabadalom • Eljárás zárószerkezettel ellátott palaczkok biztosítására
eltávolított biztosításokat ismét visszahelyezni vagy hamisító ttakkal pótolni és hogy szállítás vagy egyéb szükséges kezelés közben maguktól ne váljanak le, másrészt pedig oly szembeszökőnek keli lennie a biztosításnak, már esztétikailag is annyira egybe kell forrnia a palaczk összképével a fogyasztó emlékezetében, hogy hiánya már messziről és első pillantásra szembetűnjön és idegenszerűleg érintse azon szemlélőt, a ki a palaczk képéhez már hozzászokott. Ezen, az eddigi biztosításokkal el nem ért követelményeknek a jelen találmány tárgyát képező eljárással biztosított palaczkok teljesen megfelelnek. A találmány tárgyát képező eljárással biztosított palaczk képét a mellékelt rajz tünteti föl egy bizonyos szerkezetű palaczkzáron alkalmazva, természetes azonban, hogy más zárószerkezetekkel ellátott palaczkok szintén biztosíthatók a jelen eljárás szerint. Az eljárás abban áll, hogy az eddig alkalmazott vékony drótok, az ezeket helyettesítő vastag, keskeny bádoggyűrűk, zsinegek, melyek jól olvasható, szembetűnő fölirásokra nem alkalmasak vagy könnyen leváló papírszeletek helyett széles, de vékony fémszalagot fűzünk a zárszerkezeten keresztül vagy fektetünk a zárszerkezet körül és illesztünk a palaczk nyaka köré, mely szalag tehát elegendő nagy fölületet nyújt föltűnő fölírások és védjegyek alkalr mazására és mely különböző színezésű nyomtatással látható el, úgy hogy a palaczk nyakán alkalmazott föltűnő ismertetőjel és egyszersmind dísz gyanánt is szolgál. A szalag lezárása az eddigi mechanikai lezárás helyett hegesztés vagy forrasztás által történik és pedig előnyösen elektromos hegesztés vagy forrasztás útján, mely módszerek egyrészt oly berendezést igényelnek, a mely hamisítások elejét veszi, annál is inkább, minthogy az egyszer fölszakított szalagot nem lehet újból összeforrasztani vagy összehegeszteni, utánzott szalagok készítése pedig épen a szalagon alkalmazható többszínű és bonyolódott minták folytán, igen nehézkes, költséges és könnyen fölfödözhető. A rajzban föltüntetett példánál az (a) zárószalagot a palaczkzár (b) emelőjének (c d) szárai között húzzuk át, úgy hogy a szalagot a palaczk nyaka köré csavarva és az (e) helyen összeforrasztva vagy hegesztve, a (b) emelő (c) szara <1 szalag és a palaczk nyaka közé jut és ily módon a (b) emelő mozgatását, vagyis a palaczk fölnyitását megakadályozza. Az (a) szalagot tetszőleges fémből, legelőnyösebben vékony ónlemezből készítjük, mint a milyenek a palaczkokra alkalmazott ónkupakok anyaga, azonban igen előnyösen alkalmazható ezen czélra a fémmel bevont papiros, az úgynevezett galvánpapiros is, mely ugyanúgy, mint a vékony ónlemez, könnyen látható el tetszőleges szines fölírással vagy védjeggyel, i Mint a rajzból is látható, az ily módon alkalmazott biztosítás igen föltűnő, úgy hogy hiányzása azonnal szembeötlik és elegendő fölületet nyújt föltűnő és nagy betűkkel alkalmazott figyelmeztető fölírások I - -j szamara. A jelen találmány tárgyát képező bizto! sítás előnyeit röviden összefoglalva, kiemelhetjük, hogy 1. föltünőbb, 2. esthetikai szempontból kielégítőbb, mint az eddigi biztosítások és, hogy 3. hamisítása fáradságosabb és költségesebb, mint az eddigi biztosításoké, daczára annak, hogy a biztosítás maga igen olcsó. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás zárószerkezettel ellátott palaczkok biztosítására, jellemezve az által, hogy a zárószerkezetnek a fölnyitás alkalmával elmozgatandó részén keresztül vagy ezen kívül egy széles, vékony fém- vagy galvánpapirszalagot húzunk, illetőleg fektetünk és a palaczk nyakához simulva, nyakszalag gyanánt a palaczk nyaka köré csavarjuk, majd pedig a szalag szabad végeit összehegesztjük vagy összeforrasztjuk, úgy