27206. lajstromszámú szabadalom • Kályhák számára szolgáló rostélynélküli berendezés olcsóbb fajtájú csöppfolyós szénhydrogénekkel való tüzelésére
csátó nyílással egyenlő és melynek szélén a boltozatszerűen fölfelé nyúló kerek (5) üveg van megerősítve, mely a (4) átbocsátó nyílás harántmetszetét körülbelül felényire csökkenti. A (4) kivágáshoz konczentrikusan két fölfelé nyúló (6) karima van elrendezve, melyek között a (7) hengernek alsó széle tartatik fogva. Ezen henger akként van méretezve, hogy azt a (3) tüzelő ajtón át, mely mindig zárva tartandó, a kályhába beilleszthessük. A (9) nyíláson át a (8) cső van a kályhába vezetve, mely cső a kályhán kívül a fűtendő helyiség alkalmas pontjában fölállított szénhydrogéntartállyal közlekedik és a kályha belsejében a (7) henger külső fölűlete körül föl és alá kanyarodik, azután fölülről a henger belsejében van bevezetve, itt számos, majdnem vízszintes spirális kanyarulatot képezve, egészen az (1) szekrényig nyúlik, a hol is szabad vége fölfelé van hajlítva és az általa hordott (10) csésze fenekén jár át. Ezen csésze sűrű lyukasztással bír és minden lyuk fölött egy-egy (11) cső van megerősítve, melyek együttesen arra szolgálnak, hogy a netalán túlságos mennyiségben bevezetett szénhydrogént egy a (10) csésze alatt elrendezett és szintén lyukasztással bíró (12) csöpögtető csészébe folyassák; a (11) csövek ezenkívül hatásos légszívókként hatnak, vagyis a gázosított szénhydrogén számára lángzók gyanánt szolgálnak. A (12) csésze a (13) lábon nyugszik, mely a nagyobb (14) csészéből nyúlik fölfelé, mely utóbbi az (1) szekrénynek fenekén van fölállítva, a (10) csészéhez hasonlóan lyukakkal és rövid csövekkel van ellátva és a (12) csészéből lsömlő égési anyag fölfogására szolgál. A berendezés működése a következő: Ha a (8) cső (15) csapját megnyitjuk, a csöppfolyós szénhydrogén a (8) cső összes kanyarulatain át a (10) csészébe áramlik, melyet a (12) csészébe helyezett, petróleummal vagy más effélével átitatott és meggyújtott pamut- vagy papircsomóval előzetesen fölhevítünk, úgy hogy a (10) csészébe folyó szénhydrogén fölhevül és azonnal égni kezd. Ezen pillanattól fogva a (8) cső kanyarulatain átfolyó szénhydrogén a (10) csészén folyton égő láng által önműködően fölhevíttetik. Mennél tovább tart ezen hevítés, annál jobban melegszik föl a (8) cső, valamint a (7) henger is, úgy hogy a bevezetett olaj teljesen gázosíttatik és mint gáz áramlik ki a (8) cső végén. Ily módon az olajnak önműködő előmelegítése, gázosítása és végül teljes elégése korom és hamuképződés nélkül megy végbe, miáltal a kályhába beáramoló levegő erősen hevíttetik és szívatik, a mit az átbocsátó nyílásnak az (5) süveg segélyével való megszűkítése is jelentékeny mértékben előmozdít. Rövid idő múlva az egész kályha és így a fűtendő helyiség is erősen fölmelegszik. Ha a kályha a kivánt mértékben fölmelegedett, a (15) csapot és a hamuszekrény ajtaját is zárjuk, mire a tűz elalszik. Néhány percczel ezután a hamuvezetéket is elzárhatjuk a nélkül, hogy szénoxydgázok képződésétől kellene tartanunk. A (7) hengert, valamint az ezzel összeköttetésben álló részeket, mint már említettük, a kályhának (3) tüzelő ajtaján át helyezzük a kályhába. A (8) cső belső részének a külső csőrésszel való összekötésére a (16) csőkötést alkalmazzuk. A (15) csap, valamint esetleg még más csapok alatt fölfogó csészéket rendezünk el, hogy az esetben, ha csap tömítése megrongálódnék, az olaj a padlóra ne csöpöghessen. Mint könnyen belátható, a találmány tárgyát képező berendezés bármily szerkezetű kályhánál minden nehézség nélkül alkalmazható, a mennyiben ezen czélból nem kell egyebet tennünk, mint a rostélyt kivenni és a kályha oldalába a (8) cső számára egy lyukat fúrni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kályhák számára szolgáló rostély nélküli berendezés olcsóbb fajtájú csöppfolyós szénhydrogénekkel való tüzelésre, jellemezve egy az égési anyagot