27080. lajstromszámú szabadalom • Elektromos úton működtetett inga

szerelve, míg a (C) emelő balkarja az (i) ütközőre, jobbkarja a (c2) ütközőre, illetőleg az ebbe becsavart kontaktuscsavarra fekszik és a kénesőbe merülő (d) drótot viseli. ? Az inga lengésénél a következő folyamat megy végbe: Mikor az inga jobbfelé tér ki, az (A) ütkőző a (H) emelő (cl) ütközőjébe ütközik, az emelőt kissé a (K) kilincsről leemeli és az (M) elektromágnes áramkörét zárja, az (M) elektromágnes a (K) kilincset a (H) emelő pályájából kitérít"! és az emelő a most már balfelé lengő ingát mindaddig követi, míg az (R) ütközőre nem fekszik, ekkor megáll és az inga egymaga mozog tovább. Kevéssel azelőtt, mielőtt az inga a bal végállásába jutna, a kontaktusemelőt az óramutató forgásértelmében forgatva, akként állítja be, hogy az áramkör (c2)-nél záródjék, ennek következtében az (S) szolenoid a (H) emelőt a fölső állásába viszi. Az emelő ekkor a (K) kilincset elkerüli és az inga kevéssel az előtt, mielőtt a szélső jobbállásába jut, a (C) kontaktusemelőt újból elforgatja, tehát az (S) szolenoid áramkörét (c2)-nél megszakítja és a (H) emelő a kilincsre esik, mikor az előbb leírt mozgás újból megkezdődik. Az ingának mozgása közben a (C) kontaktusemelőt, — minthogy ennek a fegyverzete az (N S) mágneses mezőben labilegyensúlyban van — csakis a fegyverzet labil - egyensúlyi állásán kell kissé átvinnie, a kontaktusemelő mozgását ennek megtörténte után a mágneses mező hatása alatt végzi be és marad újabb átállításáig végállásában a (c2) kontaktuson, illetve (i) ütközőn fekve, mely az emelő mozgásmennyiségét fölfogja. Ezért az inga a kontaktusokkal csak igen rövid ideig érintkezik és lengését, különösen a végállásaiban, teljesen szabadon végzi. A 2. ábrán az a kiviteli alak látható, melynél az inga működtetésére a rajta megerősített (F) rúgó szolgál. A rúgó behajlását mindig az (E) elektromágnesnek az (f) ellenrúgó hatása alatt álló (A) fegyverzete idézi elő, mely a (D2) fölfüggesztési pont körül forgó (H) emelő részét képezi. A 2. ábrán a (Dl D2) fölfüggesztési pontok, melyek tényleg egybe esnek, ugyancsak egymás fölött fekszenek. Ha a szerkezetnél az (F) rúgót fix pontján túl megnyújtva képzeljük, megnyújtása a (Dl) fölfüggesztési ponton megy át. Ennél a kiviteli alaknál az inga ép úgy működik, mint az 1. ábrán láthatónál. Ha az inga csak minden második féllengésnél kap egy-egy újabb impulzust, csak a két féllengés lengésidejének összege fog állandó lenni. Ha azt akarjuk, hogy az inga minden féllengésnél újabb impulzust kapjon, — mi a lengésidőnek teljesen állandóvá tételére szükséges — az 1. vagy 2. ábrán látható szerkezetet részarányosán kell kiképezni és a (C) emelőt az egyszerű ütköző helyett egy második kontaktussal kell együttműködtetni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Elektromos úton működtetett inga, melynek egy az inga fölfüggesztési pontjában fölfüggesztett, súllyal terhelt emelője vagy segédingája van és mely ennek a fölső állásából az alsó állásába való lengésénél nyer újabb impulzust, míg a segédingának a kellő időben történő fölemelésére egy (S) szolenoid vagy elektromágnes szolgál, az által jellemezve, hogy a segédingát fölső állásában egy elektromágnes fegyverzetére szerelt kilincs támasztja mindaddig alá, míg a megfelelő végállásába lengő inga a segédingát a kilincsről kissé föl nem emeli, a kilincs működtetésére szolgáló elektromágnes áramkörét nem zárja és így a kilincsnek a segédinga pályájából történő eltávolítása által annak lefelé mozgását lehetővé nem teszi, mikor a segédinga az abban fölhalmozott, egy áramforrásból származó munkaképességét az ingára viszi át és alsó állásában fekve maradva, az ingát egymagát engedi másik végállásába lengeni. 2. Elektromos úton működtetett ingánál egy áramzáró szerkezet, jellemezve egy az (N S) mágneses mezőben labil egyen-