27061. lajstromszámú szabadalom • Eljárás komló szárítására
- 2 -is ezen térben van elhelyezve. A (c) tér összeköttetésben áll a két (b) keverő térrel és a kettő elzárása a (d) ajtó által eszközölhető. Az (e) kénkemencze a telepen kívül van elrendezve, épp így a kazán és ennek tüzelő helye is, mely a mellékelt rajzon, az (f) gőzvezető cső kivételével nincs föltüntetve. Ezen elrendezés folytán lehetetlen, hogy az égési termékek a komlóval érintkezzenek. Épp így elesik a külön elrendezett légmentes csatornák vagy más hasonló czélra szolgáló berendezések alkalmazásának szüksége. Végre kizártnak látszik, hogy a komló, mint az egyéb e nemű berendezéseknél, túlságos mértékben pörkölődjék, vagy oda égjen. A harmadik (c) tér a (g) gőzcsőrendszer fölvételére szolgál, melynek segélyével a (h) nyomó ventilátor által behajtott levegő fölhevíttetik. A ventilátor, hajtását az (i) motortól nyeri. A levegő-, gőz- és kénoxydkeverék körfolyama illetőleg mozgási iránya nyilakkal van megjelölve. A mint a rajzokból látható, a kazánból jövő gőz az (f) csöveken át jut be a telepbe. E gőz szolgál a mótor hajtására, valamint a fűtő telep (j) fő gőzvezetékének táplálására, mely a jelen kiviteli példánál hat osztályra van osztva. Ezen osztályok mindegyike a (k) csap segélyével a száraz levegő hőfokának szabályozása czéljából a gőz elől elzárható. A fáradt gőz a gépből az (1) csővezetéken keresztül az (a) keverő térbe jut, azonkívül az (e) kénkemenczén keresztül, melyhez az (m) csővezetékek csatlakoznak, a két (b) keverő térbe. Megfelelő csapok által mindegyik bevezető cső elzárható. A komló kezelésére szolgáló eljárás már most a következő: A komlót megfelelő magas rétegben kiteregetjük az (n) lyukasztott lemezen, melyet előbb posztóterítővel vagy lószőrszövettel letakartunk. Ezután a gőzt az (f 1) csövek segélyével keresztülvezetjük az (e) kénkemenczén, azután a komló fehérítésére szolgáló gázokat beengedjük a keverő térbe, a hol azok a levegővel keverednek és a lyukasztott fenéken át az erre hányt komlóhoz jutnak. Azonkívül szükség esetén külön gőzt vezethetünk az (a) szárító térbe, a komló fölé, az (o) csöveken keresztül, mihelyt a fehérítés az ily módon képződött kénessav segélyével végbement. A fúvó hajtására szolgáló (i) motort azután megindítjuk, egyidejűleg a gőzt a (g) csőrendszerbe bebocsátjuk, és ily módon erős légáramot hajtunk be a keverő térbe, melyben a hőfok körülbelül 46° C.-ra van leszállítva. E hőfokot az egész szárítási művelet közben változatlanul föntartjuk. Többel, mint 4°-kal növelni e hőfokot nem szabad. A szabályozás a (k) csapok segélyével történik, melyek a (g) csőrendszerbe ömlő gőz mennyiségét szabályozzák. A most ismertetett eljárás azon előnyt nyújtja, hogy a komló forgatása, mely munka főkép a komló minőségére hátrányos hatással van, fölöslegessé válik, és hogy a komló odaégése vagy az illó olajok kiválása a lehetőséghez képest megakadályoztatik. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás komló szárítására, az által jellemezve, hogy a komlót olyan térben aszaljuk, mely teljesen el van különítve a levegő, gőz- és gázfejlesztőktől és a mely a kezeléshez szükséges víz- és kéngőz-levegőkeverék előállítására szolgáló tér fölött van elrendezve, azon czélból, hogy a komlóban az illó olajokat, melyek a lupulintartalmú födőlapokban foglaltatnak, visszatartsuk. (2 rajzlap melléklettel.) PAIIAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA .uii.PBGTIC, l