26958. lajstromszámú szabadalom • Eljárás mettallurgiai czélokra szolgáló tartályok bélelésére
kezetű tartályt, szükség esetén egy ideiglenes belső fallal látjuk el, mely a tűzálló anyaggal inegtöltendő tért szabadon hagyja és azután ezen tért olyan keverékkel töltjük ki, mely lényegében egy alkalmas bázikus anyagból, pl. magnezitből vagy cliromitból (chromoxid) vagy más tűzálló oxidból, továbbá az alábbiakban vasoxiszulfidnak nevezett auyagból van összetéve, mely utóbbinak természetét és eredetét alább fogjuk ismertetni. Ezen anyagokat először aránylag finom állapotba hozzuk egymással, száraz állapotban összekeverjük és azután csekély mennyiségű vízüveget, vagyis oldható nátriumszilikátot adunk hozzá és pedig annyi vízzel együtt, a mennyi elegendő, hogy a massza kissé képlékeny legyen. A hozzáadott vízüveg mennyisége körülbelül annyit tesz ki, hogy a kapott tömeg 2—3°/0 szilicziumoxidot tartalmazzon, bár ezen mennyiség jelentékeny határok között ingadozhat. Megjegyzendő, hogy az alkalmazott oxidoknak oly természettel kell bírniok, vagy úgy kell kezelve lenniök, hogy a vízzel hidrátot ne adjanak, illetve ne oltódjanak. így pl. a mész nem volna alkalmas, mivel a vízüvegben foglalt vagy a külön hozzáadott vízmennyiséggel, mely a masszának kellő képlékennyé tevésére volt esetleg szükséges, a bélés oltódnék és földuzzadna. Az ily módon kapott képlékeny anyagot erősen az edény köpenyéhez szorítjuk és pl. jó eredményt kapunk, ha az anyagot az edény köpenye és egy belső ideiglenes fal közé pneumatikus kalapács segélyével visszük be. Miután a bélés elhelyeztetett, a fölösleges nedvességet el hagyjuk párologni, míg csak az anyag oly állapotba nem jön, melyben a belső fölűletén alkalmazandó kalcziumchlorid oldatot fölszivni képes. Ezen oldat alkalmazása legczélszerűbben úgy történik, hogy azt a bélés fölűletére fecskendezzük, míg csak az utóbbi az oldattal kellően nem telíttetik. Megjegyzendő azonban, hogy ezen alkalommal csakis a fölösleges nedvesség távolítandó el, mivel ha a bélés pl. gázláng vagy fával való tüzelés által teljesen kiszáríttatnék, vagy pedig a szabad levegőn sokáig száradna, a vizüveg kiszáradna és megszilárdulna és a közönséges üveg természetét venné föl, úgy hogy a kalcziumchloriddal többé nem egyesülhetne. Ennélfogva kívánatos, hogy a masszában némi csekély nedvesség maradjon vissza. Ezen nedvesség nem hátráltatja a kalcziumchlorid fölszívását, mely ozmotikus hatás és némi nedvesség eltávolítása folytán szabadon be fog nyomulni a bélés anyagába. A kalcziumchlorid hatása abban áll, hogy a nátriumszilikát csekély mennyiségű kovasavának kis részével egyesül és kalcziumszilikátot, továbbá nátriumchloridot képez. Megjegyzendő, hogy a nátriumchlorid képződése a kalcziumszilikát képződésével együtt jár. Hogy ezen hatás milyen mélységre fog kiterjedni,-az attól függ, hogy a kalcziumchlorid milyen mélyen hatolt be és ámbár ez nem mindig szükséges, a hatás a bélésnek egész vastagságra is kiterjedhet. Ezután a fölösleges nedvességet teljesen eltávolíthatjuk. Ilyen módon igen SZÍVÓS, szilárd és tartós bélés állítható elő, mely az edény használata közben a reá gyakorolt behatásokban kellően ellenállani képes. Megjegyzendő, hogy ezen bélés teljesen le van kötve és gyakorlatilag véve, máiegészen kész állapotban van, mielőtt igen magas hőmérsékeknek vettetnék alá és a tartály használata közben előforduló további műveletek alkalmával föllépő magas liőmérsékek behatása alatt igen csekély vagy épen semmi változást sem szenved. Az említett régebbi eljárások szerint bázikus salak segélyével előállított bázikus bélések nem lettek lekötve, mielőtt olyan magas hőmérsékeknek vetettek volna alá azokat, melynél a szilicziumoxid megolvad és a bázikus anyagokkal egyesül. A föntebb említett vasoxiszulfid alatt oly anyagot értünk, mely akkor keletkezik, ha megolvasztott vasszulfidhoz vasoxidot adunk. Ez oly módon érhetjük el, hogy a vas- és rézszulfidot tartalmazó rézércznek megolvasztott tömegét bázikus béléssel ellátott edényben, befúvott levegő segélyével oxidáljuk és ezáltal a vasszulfid nagyobb részét 1 mágneses oxiddá alakítjuk át, mely a vissza-