26907. lajstromszámú szabadalom • Bevésett zár
vételére egy nagyobb (g2) lyukkal van ellátva. Az (f) dió középső része ez utóbbiban, két szélső része pedig a zárszekrény fenekében, illetőleg födelében forgathatóan van ágyazva. Az (f) dió, mely a kilincs szögletes szárának átbocsátására egy szögletes (fl) nyílással bír, egy (f2) kart hord, mely a zárnak telt vonalakkal rajzolt állásánál a szögletes (d) támpeczek és a (h) rögzítő emeltyűnek (hl) vége közé nyúl. A 1 dió (f2) karjának (f3) fölületére egy (i) : rúgó hat, mely a dió karját állandóan a j (d) peczekhez szorítani igyekszik. Az (i) | rúgó ható végének a kellő mozgási teret i biztosítandó, a (g) tömb (g3) része ki van j vágva. A zár főrésze, az egyesített kilincsnyelv illetőleg záró retesz igen sajátszerűen van kiképezve, (e) feje hasonlít a szokásos kilincsnyelvek fejéhez, csakhogy hosszabb és pedig, czélszerűen annyival, a mennyivel a ' zárásnál a (j) nyelvelőből kimozdul. Ezen (e) fejhez czélszerűen vele egy darabban készítve, két-két (e3 e4) bezzentővel ellátott két (el e2) reteszzár csatlakozik, melyek záráskor vagy nyitáskor a (g) tömb oldalfölületein vezetődnek. Az (el e2) szárak a zárnak tetszőleges ajtókon való alkalmazhatása czéljából, a retesz középvonalához képest szimmetrikusan és a mint a 2. ábrában tisztán látható, különböző magasságú síkokban vannak elrendezve. Közvetlenül az (e) fej mögött mindegyik szár egy (e5) kivágással van ellátva, mely a (h) rögzítő emeltyű (h2) kiugrásának laza ágyazására szolgál olyképen, hogy a (h) emeltyű (h2) körül az (e5) kivágásában elforoghat. Az így forgathatóan ágyazott (h) emeltyűnek (h3) része az (el) szár előtt, (h4) része ellenben az (e2) szár alatt fekszik, míg lelapított alsó (h5) vége a bezzentők alatt a kulcslyuk fölé ér. A (h) emeltyűnek a (h2) forgáspont alatti részére egy (k) rúgó hat, melynek másik vége a zárszekrény oldalfalához támaszkodik. A zár működése már most a következő: Ha a zár szerkezete az 1. ábrában folytonos vonalakkal föltüntetett állásban van és az (f) dióba illesztett kilincset lenyomjuk, az (f2) kar a kilincsre gyakorolt forgató nyomaték hatása alatt a (h) emeltyűt a (k) rúgó hatása ellenében jobbra viszi; a (h) emeltyű ezen mozgásában részt vesz a kilincsnyelv is, a mennyiben a (h) emeltyű a kilincsnyelvhez képest nem mozdul el, hanem, minthogy a (h2) kiugrása ekkor a reteszzár megfelelő kivágásának falához fekszik, a záró reteszt, illetőleg kilincsnyelvet is magával viszi. A kilincsnyelv ezen jobbra mozgása csak addig tarthat, míg a retesz (el e2) szárainak vége a zárszekrény oldalfalaiba nem ütközik. Ha azután a kilincset ismét szabadon bocsátjuk, a (h) emeltyű a kilincsnyelvet a (k) rúgó hatása alatt ismét viszszaviszi eredeti helyzetébe, a mennyiben ekkor a (h) emeltyűnek (h2) része a kilincsnyelv fejéhez fekszik. Az (f) diót ugyanekkor az (i) rúgó téríti vissza eredeti állásába. Ha már most az ajtót nemcsak kilincsre akarjuk becsukni, hanem záróretesszel biztosan elzárni, akkor a záró reteszt kulcs segélyével a szakadozott vonalakkal jelölt állásba hozzuk, a mi a következő módon történik: Ha a kulcsot ismert módon az (l) nyíl irányában forgatjuk, a kulcs tolla akként hat a (h) emeltyűre, hogy azt (h2) forgáspontja körül elforgatja mindaddig, míg (hl) végének jalsó éle az (f2) kar és a (d) peczek fölső éle fölé nem emelkedett, minek megtörténtével aztán a (h) emeltyű és vele együtt a záróretesz a (k) rúgó hatása alatt a szakadozott vonalakkal jelölt záró állásba tolódik, ezen eltolódás vége felé aztán a (h) emeltyű (hl) vége, miután az emeltyű másik (h5) vége a (k) rúgó hatása alatt a kulcs tolla után lefelé mozog, homlokfölületével nekifekszik a (d) támpeczeknek úgy, a mint az 1. ábrában szakadozott vonalakkal föl van tüntetve. A zár nyitására a kulcsot a (2) nyíl irányában forgatjuk, miáltal a kulcs tolla a (h) emeltyűnek (h5) végét megemeli,
