26882. lajstromszámú szabadalom • Gőztúlhevítő
A gőz ily módon áramlik át az összes | csőcsoportokon (még pedig a 4. ábrán lát- | ható nyíl irányában) és száraz, illetve túl- ! hevített gőz alakjában távozik az első (f) | kamra (4) részéből az (5) csőcsonkon. Hasonló módon, azonban a túlhevítendő i gőzzel ellenkező irányban kering a fűtőgőz. Ez a (6) csőcsonkon át a (k2) süvegnek (5. ábra) a (8) választófal által két részre osztott első (f3) kamrájának (7) részébe áramlik be, az ebbe a (7) részbe torkoló három U-alakú (i) cső száraiban fölemelkedik, azután ugyanezen az U-alakú csöveknek a szomszédos kamrába torkoló száraiban ismét lefelé áramlik; innen az ugyanide torkoló másik három U-alakú (i) 1 cső szárain át ismét fölemelkedik és így i megy tovább mindaddig, míg útját egészen be nem fejezte és (az 5. ábrán berajzolt nyíl irányában) az első (f3) kamra (9) terébe nem jut, melyből a (10) csőcsonkon j át távozik. Minthogy a gőzt a (c) és (i) csövek vékony rétegekre osztják és minthogy a túlhevítendő gőz sebessége a fűtőgőz sebességéhez viszonyítva, meglehetősen nagy, a berendezés hőátviteli együtthatója is igen nagy. Ily módon aránylag kis berendezésben aránylag nagy hőmennyiségeket lehet átvinni, úgy hogy a hőveszteségek lehetőleg csekélyek. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Gőztúlhevítő nedves, illetve telített gőznek túlhevített gőzzel történő szárítására és túlhevítésére, jellemezve az által, hogy a fűtő, túlhevített gőzt és a túlhevítendő gőzt ellenáramban vezetjük a berendezésen át akként, hogy a fűtőgőzöket vezető, csoportokra osztott (i) csövek a túlhevítendő gőzt vezető, az (i) csövekkel azonos számú csoportokra osztott (c) csövekbe központosán vannak betolva. 2. Az 1. alatt védett berendezésnél a (c) csövek vége alatt a (g) palást, a (c) és (i) csövek vége fölött pedig a (k) süveg, valamint az (i) csövek vége alatt a (k2) süveg elrendezése, melyek közül a (g) palástot az (e) választófalak, a (k) süveget az (m) választófalak, a (k2) süveget pedig az (n) választófalak (f), illetve (f2) és (f3) kamrákra osztják és az (f2) kamrák az (f) és (f3) kamrákhoz viszonyítva, akként vannak eltolva, hogy a (g) palást egy-egy (f) kamrájába torkoló (c) csövek a (k) süveg két-két szomszédos (f2) kamrájába torkollanak oly czélból, hogy az egyes csőcsoportokon átáramló gőz az illető csőcsoport elhagyása után egyenletesen vegyen föl hőt és egyenletesen keverődjék. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BjDAPESTEf.