26704. lajstromszámú szabadalom • Szerkezet orgonák pneumatikus szélszekrényénél a billentyűzeteknek a változatokkal való összekötésére
— 2 felé elzárja. A csatornákban, illetve furatokban szélnyomás uralkodik. Ha most az első manuálban egy regisztert kihúzunk, a nyomás az (a) csatornában megszűnik s az átcsapkodó membránok az (fl) és (fsI)játékcsatornákban uralkodó túlnyomás következtében fészkeikről fölemelkednek s ezen játékcsatornák és a (d) furatok között összeköttetést létesítenek. Az (f) hangnak megfelelő billentyűjét lenyomva, a szélnyomás az (e) membránok mögött is megszűnik s a levegő a játékcsatornákból s a velük összefüggő (d) furatból a szabadba távozik, úgy hogy a (c) membrán a síp (h) nyílásától eltávozván, az orgonaszél a nyíl irányában a (c) membrán fölött a sípba léphet. Ugyanilyen módon megy végbe a folyamat, ha a registert a második manuál számára állítjuk be. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szerkezet orgonák pneumatikus szélszekrényénél a billentyűzeteknek a változatokkal való összeköttetésére, jellemezve az által, hogy az (fl) és (fsl) illetve (fii) és (fsll)játékcsatornák az (e) illetve (g) átkapcsoló membránok révén oly módon állnak egy harmadik (d) furattal összeköttetésben, hogy az (e) illetve (g) membránokra ható szélnyomásnál a két játékcsatornának ezen furattal való öszszeköttetése elzáratik, úgy hogy ezen összeköttetés csak az (e) illetve (g) átkapcsoló membránokra nehezedő nyomás megszűnte után létesül s a billentyű megütése alkalmával az orgonaszél belépésének lehetővé tétele végett szabaddá tehető. 2. Az 1. igényponttal védett szerkezet egy foganatosítási alakja, jellemezve az által, hogy a kihúzott registerek mindkét billentyűzetnél egy (a) illetve (b) szélcsatornát zárnak el, melyekben a szélnyomás az (e) í 11. (g) átkapcsoló membránok révén a két játékcsatornának egy harmadik (d) furattal való összeköttetését megszakítja, a hol ez utóbbi furat egy a síp alsó (h) nyílását elzáró (c) membrán alá torkol, úgy hogy az orgonaszél csakis ezen szélnyomás megszüntetése esetén léphet be a már szabaddá vált sípnyílásokba, miközben a nyomás a registernek az egyik vagy másik manuál számára való beállítása következtében az (a) illetve (b) csatornákban s egy billentyű megütésénél a megfelelő (fl) és (fsl illetve (fII) és (fsll) játékcsatornákban is megszűnik. 11 rajzlap melléklettel.) MLLM BÉ92VÍWTÁTOMÁO NVOM9ÍJ* 8UOWE8TS*