26638. lajstromszámú szabadalom • Újítások mótorikus üzemre berendezett közúti kocsikon elgázolások és egyéb balesetek megakadályozására

- 3 — vázhoz erősítve, úgy hogy a (27) kerekek kímélése czéljából a kocsi menetirányához viszonyított hátsó védőlemezt fel lehessen csappantam. Az újítás harmadik csoportja kapaszko­dásra alkalmas részeknek alkalmazásában áll. Igen előnyös és egyszerű a kocsi perron­jainak külső falán vízszintes vagy más irányú (21) köteleket, szíjakat, bőrrel burkolt lánczokat vagy hasonlókat kifeszíteni. Ezen köteleket vagy hasonlókat előnyösen rugal­mas anyaggal burkolt vagy rugalmasan ki­párnázott (20) gombokban végződő tartók között és pedig- czélszerűen több magasság­ban feszítjük ki, úgy hogy a veszélyben forgó egyén egyiket vagy másikat könnyen megragadhatja, továbbá oly távolban ren­dezzük el a köteleket a perron falától, hogy könnyen megmarkolhatok legyenek. A leg­alsó, körülbelül 10—20 cm. magasságban elrendezett kötelet még előbbre helyezzük, hogy a kocsi elé kerülő egyén legelőször ebbe ütközzék, miáltal az illető egyén a kocsi felé fog bukni, úgy hogy ekkor ösz­tönszerűleg a kötelekben fog megkapasz- j kodni. Az összeütközés alkalmával a legalsó ! kötélre gyakorolt hatás egyszersmind a se­gédvédőlemez akasztó szerkezetének kivál- j fására szolgálhat, úgy hogy az összeütközés pillanatában a segédvédőlemez önműködően lecsapódik. Ezen szerkezet egy foganatosítási ! alakja a 9. ábrában van föltüntetve, mely­nél a legalsó (21) kötél a (22) csap körül forgó és (23) rugók hatása alatt álló (24) karokra van erősítve. A (21) kötélre gya­korolt ütés alkalmával a (24) kar és az evvel szilárdan összefüggő (25) kar elfordul, ; úgy hogy a (26) rúd közvetítésével a (10) | segédvédőlemezt tartó (17) horgot (6. ábra) hátralöki, miáltal a (10) iemez leesik. Természetesen a segédvédőlemez akasztó­szerkezete és a lemez önműködő kiváltására szolgáló szerkezet tetszőleges lehet és nem tartozik a találmány lényegéhez. így pl. a 26 rúd átvezethető a segédvédőlemezen és a (21) kötél által közvetlenül működtethető. A (21) kötelek vagy hasonlók helyett ru- i galmas (32) abroncsokat alkalmazhatunk, ' melyek a (33) pneumatikus tömlővel vannak fölszerelve és a 14. ábrán nagyobb lépték­ben föltüntetett rugalmas tartok segélyével csuklósan vannak a perron falához erősítve Ezen szerkezet a köteleknél is rugalmasabb és lágyabb ütközést biztosít. A kocsi perronjairól való segélynyújtás megkönnyítésére a kocsik perronjait a kocsi többi részéhez képest egy vagy több lépcső­fokkal sülyesztjük (12. ábra) és ennek meg­felelőleg egy vagy több lépcsőfokot ren­dezünk el a perronok és a kocM belseje közölt. A menetközben való föl- és ieszállásnak megakadályozására szolgáló másik beren­dezés abban áll, hogy a perronajtókat oly reteszelőszerkezettel látjuk el, melyet a kocsivezető akár a perionokról, akár pedig a kocsi belsejéből kezelhet és mellyel a perronajtókat v.<gy ezek zárószerkezetét el lehet reteszelni, úgy hogy azok csak akkor nyithatók, ha a reteszelő-szerkezet oldva van. Ezen szerkezet egy foganatosítási alakját pl. a 15. és 16. ábrák tűntetik föl melynél az ajtó zárására az ismert (35) horog szolgál. Ezen horog fölött a (36) retesz tolható el oly módo \ hogy ha ez ki van tolva, a (35) horog fölemelését és így az ajtó nyitását megakadályozza. A (36) retesz mozgatására a (37) kulissza szolgál, melynek ferde ((8) kivágásában a reteszre erősített (39) csiga mozog. A kocsinak mind a négy ajtaja ily reteszelőszerkezettel van ellátva. A kocsi ugyanazon oldalán lévő ajtók reteszelő-szerkezetei egy közös közeg se­gélyével befolyásolhatók. Ezen czélra a rajzban föltűntetett példánál a kocsi fölső részének két oldalán végigvezetett (40) rúd szolgál, mely a kezelés megkönnyítése czél­jából helyenként (41) gombokkal van ellátva. A (40) rúd mozgását a (42) szögemelők és (43) hajtórudak segélyével visszük át a (37) kulisszákra, úgy hogy a rúdnak a (44) nyíl irányában való mozgatása az ajtók elrete­szelését, a nyíllal ellenkező értelemben való mozgatása pedig a reteszelés oldását vonja maga után. A reteszelés sokféle módon történhetik

Next

/
Thumbnails
Contents