26596. lajstromszámú szabadalom • Újítás tábori ágyakon
hetővé azt, hogy a jelen újítással ellátott ágy gyermekek részére is használható. A 2. ábrán föltüntett kiviteli alaknál az egyik (k) lap a leírt módon alkalmaztatik, míg a másik (k) lap (kl) léczekre erősíttetik. A (kl) léczek függélyes helyzetükből csukló körül elfordulva, azaz nyitott állapotnál, ütköző vagy másczélszerű szerkezet alkalmazása mellett szabad végükkel fölfelé álló, lejtős helyzetben tartatnak és ily módon a rajtuk kifeszített (k) lap a fejnek kényelmes támpontot nyújt. Egy ily kivitel pl. a 4. és 5. ábrán látható, a hol a (kl) léczek (l) csuklónak (m) csapja körül elfordulva, (n) ütköző következtében nyitott, lejtős helyzetben maradnak, míg függélyes helyzetük az (o) fülbe kapcsolódó (p) kampó által biztosíttatnak. Ezen ágynak használatba vétele kis változással majdnem úgy történik, mint az első esetben és pedig oly módon, hogy különösen fölnőtt ember számára való alkalmazásban az ágy kinyitása után még a (kl) karok is lejtős helyzetbe hozandók. A (k) lapok a (h) lepedővel egy darabot is képezhetnek. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Újítás tábori ágyakon, az által jellemezve, hogy a tábori ágy karfáira (i) oldalfalak (létrák, deszkák stb.) vannak csuklósan megerősítve, az ágy egyik, vagy mindkét végére pedig az (i) oldalfalak között a (h) lepedővel esetleg egy darabot képező (k) lapok, vagy hálók vannak alkalmazva, melyek az (i) oldalfalaknak kifelé való elforgását határolják, míg ezen oldalfalaknak befelé való elforgását maguk a (j) csuklók vagy alkalmasan alkalmazott ütközők csak annyira engedik meg, hogy az oldalfalak nyitott ágynál függélyesen, vagy közel függélyesen állanak. 2. Az 1. alatt igényelt újításnak tábori ágyakon egy módosított kiviteli alakja, az által jellemezve, hogy az egyik oldalon lévő (k) lap (kl) léczekre van megerősítve, ezen léczek pedig a (h) karfákra olyképen vannak forgathatóan alkalmazva, hogy a (k) lap ferde helyzetbe hozható, mely helyzetben tetszőleges módon rögzíthető. (1 rajzlap melléklettel.) -ÁLLAS uÉSZVftNYTÍRSASÁi; NYOMDÁJA RUDAPBSTKH