26539. lajstromszámú szabadalom • Szögletes folyadéktartályok fából
ú -Ezen kiviteli alaknál a (Tj tartány (d) deszkákból van összeépítve olyképen, hogy a hézagokat a fecskefarkalakúan kiképzett és beeresztett léczekkel fedjük el, melyeknek a hézagokat megfekvő fölülete, valamint a deszkák érintkező fölületei is ragasztó szerrel vagy tömítő szerrel láthatók el. Ezen kiviteli alak, ha nagyobb tartányt készítünk, akként állíttatik elő, hogy a deszkákat sarokoszlopokba, esetleg közbeeső oszlopokba csapoljuk be, illetve ezekhez rögzítjük. A negyedik ábrabeli kiviteli alak (g), illetve (gl) gerendákból készül, melyek a tartány nagyságához képest méretezendők. A gerendák egymást keresztező végei megfelelő mélységű kivágással birnak, azon czélból, hogy az összeépítés alkalmával szilárdan egymásba kapaszkodjanak és így falat képezzenek. Ezen rendszer szerint épült tartányok, további gerendák hozzáadása által, bármikor tetszés szerint nagyobbíthatok vagy elvevése által kisebbíthetők. A (g) és (gl) gerendák közötti hézagokat az ötödik ábra szerinti (h) léczekkel födjük el, valamint a gerendák érintkező fölületeit is tömíthetjük. A tartányok mindnégy falának szilárd összetartására szolgál a harmadik és hatodik ábrából látható abroncs. Ennek alkatrészei: az (i) rudak, melyek mindegyikének egyik végén (S)-nél kerek lyuk van, másik vége pedig csavarmenetes, mely az (m) anyával kapcsolatosan működik. Fölhelyezésnél a rudakat csavarmentes végükkel átfűzzük a (Z) lyukakon, az (m) anyát föl helyezzük és a szükséghez képest meghúzzuk, miközben az anyának (o) karmantyús nyúlványa az (1) lyukba illeszkedik és a csavarmenetet megrongálás ellen megóvja. A hetedik ábra szerinti (J) abroncs mint a harmadik ábrából látható, a tartány mellső és hátsó falára simulva nyer elhelyezést olyképen, hogy annak vízszintes szárait több (Z) csavar segélyével a tartány tetejéhez, illetve fenekéhez erősítjük és az (m) csavaranyákat a szükséghez képest meghúzzuk. A vízszintes (J) szár két darabból való, egyiken jobbra, a másikon balra futó csavarmenet van, melyre a közös (k) anya van föltéve. Ezen anya meghúzásával az abroncs a legtökéletesebben meghúzható. A leírt tartányok a pinczében akként helyezendők el, hogy azok minden oldalról hozzáférhetők, sőt alól is tisztíthatók legyenek. A szögletes tartányok magasabb helyiségben, egymás fölött emeletszerűen is elhelyezhetők és kezelhetők. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szögletes folyadéktartányok fából, jellemezve a (d) deszkákból, vagy (g) és (gl) gerendákból képzett szögletes alakjuk, a (t) tető belső fölületének emelkedése, az (f) fenék belső fölületének esése, továbbá a tartány hézagait elfödő s beeresztett (h) léczek által azon czélból, hogy az előnyös faanyag megtartása mellett gurítható hordókkal szemben nagyobb űrtartalmat eredményezhessünk^, 2. Fából való, szögletes folyadéktartányok abroncs-szerkezete, jellemezve az (i) rudak által, melyek egyik végükön (l)-nél furattal, másik végükön pedig csavarmenettel birnak s egymáson való áttolás után az (o) karmantyúval biró (m) anya, illetve közös (k) anya segélyével a tartányon meghúzhatok. (1 rajzlap melléklettel.) frÁLLAS PÉS2véMT TARSASXO NYOMDÁJA PUDAPBtTÉíí