26458. lajstromszámú szabadalom • Hajtószerkezet érczek konczentrálására szolgáló ülepítő gépekhez
mozgásba. E mellett a kilengések hossza az (f) csapnak az egyenletes sebességgel, körülforgó (e) forgattyú-tárcsa vezetékhornyában való elállítása által tetszőlegesen változtatható. A (j) ülepítő lemezen lévő, kezelendő érczekre való hatás már most oly módon nyilvánul, hogy az ülepítő lemeznek különböző sebességekkel végbemenő előre- és hátra mozgásai következtében a nehezebb érczrészek a lemez hosszirányában nagyobb utat kénytelenek megtenni, mint a könynyebbek. Ebből következik, hogy a könynyebb részek pályájukon, az ülepítő lemezen végig, hamarabb leiszapoltatnak, mint a nehezebb, miáltal a különböző érczeknek fajsúlyuk szerinti hatályos elkülönítése eszközölhető. % SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Hajtószerkezet érczeknek a nehézségi erő hatása alatt eszközölt konczentrálására szolgáló ülepítő gépekhez, az által jellemezve, hogy a (j) ülepítő léméit tartó (a) lengő keret egy megrövidített forgattyú-csúszkával olyan kapcsolatban áll, hogy a (j) ülepítő lemez mozgása egyik irányban nagyobb sebességgel megy végbe, mint a másikban. | 2. Az 1. pontban igényelt hajtószerkezet egy kiviteli alakja, az által jellemezve, hogy az (a) lengő keret kilengésének nagyságát változtatandó, a (g) emeltyűvel kulissza-vezeték közvetítésével összekötött (f) forgattyúcsap az (o) forgattyútárcsa vezetékhornyában tetszőle! gesen elállítható. (1 rajzlap melléklettel, i PALLAS ^ESIVBNI ' .NSAüAti NYOMDÁJA PUDAPESTEN