26410. lajstromszámú szabadalom • Hevederkötésre átalakítható horgoskötés szállítható vágányokhoz
Ha a vágány könnyen lefektethetőségére és fölszedhetőségére fektetünk súlyt, mely esetben a vágányon csak igás erővel lehet a járműveket továbbítani, akkor az (a) hevedert a jobboldali (az 1. ábrán pontozva ábrázolt) helyzetbe toljuk vissza. Ha azonban a vágányt motoros üzemre használjuk, az (a) hevedert balra, (e) felé toljuk el és az (e) csavar segélyével a szomszéd sínszakaszhoz kötjük, úgy hogy a szabványos könnyen oldható horgos kötésen kívül még egy második szilárd hevederkötés is létesül. Az 5—9. ábrán látható kiviteli alaknál az (f) horognak egy (g) hasítéka és (h) fúrata van, mely az (a) heveder (b) hasíté- ! kának és (c) fúratának felel meg. A (d) csavaron kívül, mely úgy a (b), mint a (g) hasítékba bele nyúlik, még egy második (k) csavar is van alkalmazva, mely a (c) és (k) fúratokon átdugva, az (a) hevedert és (f) horgot a sínnel köti össze. Ha a létesítendő vágánynál a főszem- 1 pont az, hogy a vágányt könnyen lehessen lefektetni, az (a) heveder és az (f) horog | az 5. ábrán teljesen kihúzott, bal vég állásában van, ha ellenben a vágányt motoros üzemre akarjuk használni, a (k) csavart megeresztjük és úgy az (a) hevedert, mint az (f) horgot annyira jobbfelé toljuk, hogy a (c) és (h) fúratok a sín (1) fúrata fölé essenek. A jelzett három fúratba dugott csavar és az újból meghúzott (k) csavar oly kötést létesít, mely igen nehéz motorok esetében is alkalmazható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Hevederkötéssé átalakítható horgos kötés szállítható vágányokhoz, hogy a vágány motoros üzemre is alkalmassá váljék, jellemezve a sínen eltolhatóan ágyazott (a) heveder által, mely a vágánynak gépüzemre való alkalmassá tételénél a sínszálakat az ütközés helyén mereven összeköti. 2. Az 1. alatt védett sínkötés egy kiviteli alakja, az által jellemezve, hogy az 1. alatt jelzett hevederen kívül még a szállítható vágányoknál alkalmaztatni szokott horog is eltolható heveder gyanánt van kiképezve. (I rajzlap melléklettel.) PAÍ.LA8 HÉSZVÉNYTÁfiStóio NYOMDÁJA auDAP£8T6fi