26305. lajstromszámú szabadalom • Eljárás többszínű beégetés által rögzítendő rajzoknak és mintáknak zomáczolt fém és más hasonló tárgyakra való átvitelére és ezeken való rögzítésére
tőleg csekély legyen, először a legsötétebb | színárnyalatot nyomtatjuk át a lemezre, mi j az eddig ismert eljárásoknál követett sor- I renddel teljesen ellenkezik. A díszítendő | tárgyra átvitt és a legsötétebb árnyalatnak megfelelő rajzot máz- vagy zománczfestékkel porozzuk be. Ezután az átnyomtató fölületet terpentinnel, benzinnel vagy más hasonló anyaggal megtisztítjuk és ugyanazon szin következő világosabb árnyalatának nyomtatásához fogunk, mely eljárást mindaddig folytatjuk, míg a kívánt árnyékhatásokat nem létesítettük. A föntebb leirt sorrend követése a találmány lényeges részét képezi, amennyiben ily módon több árnyalátott lehet egymás után, beégetés nélkül a lemezre nyomtatni, tehát az égetések számának kisebbítésével a tárgy megsérülésének veszélyét is kisebbítjük és ezenkívül ily módon azt is lehetővé tesszük, hogy a legbonyolódottabb rajzot legföljebb három tűzben teljesen elkészítsük. Példaképen tegyük föl azt, hogy oly zománczfestményt akarunk előállítani, melyen fekete, barna, vörös, bőr- és testszin fordul elő. Ekkor először a fekete szin nyomtatására szolgáló kő rajzát nyomtatjuk át a föntebb leirt átnyomtató lemez használatával a diszítendő tárgyra és az átnyomtatott rajzot fekete zománczfestékkel porozzuk be. Azután a barna szín nyomtatására szolgáló kőről nyomtatjuk át megfelelő rajzot a fekete nyomat fölé és ezt a barna zománczfestékkel porozzuk be és így tovább, végül pedig a testszint vagyis a legvilágosabb árnyalatot viszsziik át. Ezt az öt szint, illetve árnyalatot most már egy tűzben égetjük be a lemezbe. A föntebb leírt eljárást nemcsak zománczolt fémtárgyak hanem cserépedények, üvegtárgyak, téglák és más oly tárgyak díszítésére is lehet használni, melyeknél a rajzot beégetés által rögzítjük, az átlátszó átnyomtató lemezt pedig a kőnyomtatás minden ágában használhatjuk, hogy a rajzot kőről kőre vagy valamely lemezről kőre átnyomtassuk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás többszinű, beégetés által rögzítendő rajzoknak és mintáknak zománczolt fém- és más hasonló tárgyakra való átvitelére és ezeken való rögzítésére, azáltal jellemezve, hogy egy átlátszó átnyomtató lemezt állítunk elő, amennyiben egy czelluloidlemezt üveglemezen előállított gelatinhártyával vonunk be, a gelatinliártyán litografikus úton az átnyomtatandó rajzot létesítjük és ezeket a rajzokat oly módon visszük át a diszítendő tárgyra, hogy — az eddig követett eljárástól eltérően — először a legsötétebb árnyalatot, legutoljára pedig a legvilágosabb árnyalatot nyomtatjuk föl és porozzuk be. miáltal a beégetésre szükséges tüzek száma tetemesen csökken és erre a czélra legföljebb három tűz szükséges. 2. Eljárás többszinű, beégetés által rögzítendő rajzoknak és mintáknak zománczolt fém- és más hasonló tárgyakra való átvitelére és ezeken való rögzítésére, azáltal jellemezve, hogy egy átlátszó átnyomtató lemezt állítunk elő, amennyiben egy czelluloidlemezt üveglemezen előállított gelatinhártyával vonunk be. 3. Eljárás többszinű, beégetés által rögzítendő rajzoknak és mintáknak zománczolt fém- és más hasonló tárgyakra való átvitelére és ezeken való rögzítésére azáltal jellemezve, hogy a diszítendő tárgyon — az eddig követett eljárásoktól eltérően — először a legsötétebb árnyalatot, legutoljára pedig a legvilágosabbat nyomtatjuk föl és porozzuk be. miáltal a beégetésre szükséges tüzek száma tetemesen csökken és erre a czélra legföljebb három tüz szükséges. 4. A rajznak kőről kőre vagy litografikus lemezről kőre való átnyomtatására egy átlátszó átnyomtató lemez, melyet egy czelluloid lemeznek üveglemezen előállított gelatinhártyával való bevonása útján készítünk. PALLA8 HÉ8ZVÉNVTAN8A8ÁO NYOMÚÁJA <UG*PE8TEF»