26268. lajstromszámú szabadalom • Vezetés-rendszer elektromos távírók, távbeszélők stb. számára
tékek polaritásának felel meg. Ezen mezők minden irányban egyenletesen terjednek tova a végtelenbe, föltéve, hogy útjokban akadályokra nem találnak s sűrűségük e közben a kiindulási ponttól való távolság növekedésével mindinkább csökken. Ott azonban, a hol a két elektromos mező pozitív és negatív zónái egymással találkoznak, vagyis a rajzon az (x—y) vonal mentén, egy szigorúan közönbös zóna, illetve egy közönbösségi vonal keletkezik, melyet sejn a pozitív, sem a negatív árammezőát nem lép. Ezen okból, hogy a jelfogó állomás vezetékében áramkör létesíttessék, ennek földkapcsolóit is a közönbös vonal két oldalán kell elrendezni. Hogy a jelfogó állomás földkapcsolói az áram maximumát vehessék föl, ez utóbbiakat is, mint az előbb említettük, az (x—y) középtengelynek, illetve közönbös vonalnak két oldalán s egyenlő távolságban kell elrendeznünk, mint a jeladó állomás kapcsolóit. Ha ugyanis az egyik földkapcsoló közelebb van az (x—y) vonalhoz, mint a másik, a távolságok különbsége nemcsak áramveszteséget fog létrehozni, hanem káros ellenállást is gördít a közelebb eső földkapcsolóhoz, vagy attól elhaladó áram elé, a mi az új vezetékberendezés hasznossági fokát tetemesen leszállítja. A rendszer fölállításánál előnyös először az (x—y) közönbös vonalat egy fonal segélyével kitűzni s csak ezután a két állomást, vezetékeikkel ezen vonalra merőlegesen fölállítani, úgy hogy a két földkapcsoló ezen vonaltól egyenlő távolságba jusson, a mikor is úgy a jeladó, mint a jelfogó állomás készüléke (c d) illetve (h i) vezetékek bármely pontján bekapcsolható. Hogy az (e f) földkapcsolatok egész vagy lehetőleg egész árammezője ki legyen használható, a jelfogó állomással ellentett oldalaik mögé, az erre irányuló sugarak fölfogása végett, úgy a negatív, mint a pozitív övben egy-egy üvegből, kátrányozott vászonból, kaucsukból vagy más alkalmas anyagból álló (l) lemezt vagy nyitott oldalával a jelfogó állomás felé forduló félgömböt vagy szekrényt stb. helyezünk a földbe, vagy pedig ezen helyeken egy mély árkot húzunk, üres vagy szigetelő anyagokkal telt árkokkal határfalat alkotunk. A rendszer működésbe hozása az (a) kontaktusra gyakorolt nyomás által történik, a mikor is jelfogó-állomás gyanánt távbeszélőt alkalmazva, a jeladó állomás áramának úgy zárásakor, mint nyitásakor, a (g) telefon rövid jelt fog adni. Természetesen az új vezetésrendszer a legkülönbözőbb czélokra lesz alkalmazható, különösen távíró, távbeszélő berendezéseknél, lehetőleg érzékeny jeladó és jelfogó készülékek esetén s oly jelző berendezéseknél, melyeknél a jelzések úgy a föladás, mint fölfogás alkalmával irásbelileg regisztráltatnak. Telefonberendezéseknél a mikrofon vagy közvetlenül a jeladó állomás áramkörébe, vagy pedig egy indukcziós készülék primér-áramkörének végei közé kapcsoltatik, míg a szekundértekercs a földkapcsolókkal van összekötve. A gyakorlatban természetesen mindegyik állomást föl kell szerelni jeladó és jelfogó készülékkel. SZABADAI.MI IGÉNYEK. 1. Vezetésrendszer elektromos jelzések továbbítására, távbeszélő, távíró és hasonló berendezések számára, jellemezve az által, hogy mindkét (a) és (g) végállomásnak egymással párhuzamosan haladó közvetlen drótvezeték vezetékei elkerülése végett, lehetőleg pontos derékszögű négyszöget képező (e f), illetőleg (g h) földkapcsolókhoz vannak vezetve, hol az (a) föladó állomás áramköre által annak földkapcsolói körül a hozzájuk csatlakozó (c d) vezetékek polaritásának megfelelő árammezők létesíttetnek, melyeknek sugarai a jelfogó állomás megfelő (j k) földkapcsolóit találják s ez utóbbiakkal egy áramkört zárva, ezen állomás jelfogóját gerjesztik. 2. Az 1. igényponttal védett vezetésrendszernek egy foganatosítási alakja, jellemezve az által, hogy mindkét állomás földkapcsolói a vezetékek végeivel ösz-