26255. lajstromszámú szabadalom • Emelőmű
módon összekötött pontonok a (4) gördülő dobokban úsznak, ennélfogva az (1) gyűrűhajók elforgatása alkalmával is mindig vízszintes helyzetben maradnak. Ennek következtében a pontonokat összekötő és a (7) vízkamrákat alátámasztó (6) hidak is állandóan megtartják vízszintes helyzetüket. A (6) hidak által hordott (7) vízkamrák a csatornahajók stb. fölvételére szolgálnak és e vízkamrák két végükön ismert módon zsilipekkel vannak ellátva. A (4) gördülődobok belsejében az (5) pontonok, illetve a (6) hidak számára szolgáló (8) gyűrűs vezetékek vannak alkalmazva. Ezen berendezés következtében az (5) pontonok a (6) hidakkal és (7) vízkamrákkal együtt az (1) gyűrűhajók forgása alkalmával állandóan vízszintesek maradnak, a nélkül, hogy oldalt eltolódhatnának. Az (1) gyűrűhajóknak egy közös (9) tengelyük van, mely (10) feszítősinek közvetítésével van a gyűrűhajók oldalaival összekötve. A tengelynek és merevítésének főczólja azonban nem az, hogy a mű súlyát hordja, mivel úszik, hanem főként az, hogy a szél nyomása ártalmatlanná tétessék-A (9) tengely ismert, utánaállítható (11) csapágyakba van a (12) és (13) állványokban ágyazva. A (12) fölül a (14) csatornatartót hordja és alább, megfelelő magasságban az egyik (11) csapágyat, míg a (13) állvány fölül a másik (11) csapágyat hordja és talpán át megy az alsó (15) csatornatartó. A (14) és (15) csatornatartók a vízállásnak szabályozása czéljából ismert módon vannak az emelővel, valamint a csatornákkal szemben is zsilipek által elzárva, azonban az emelőműhöz nem tartoznak. A két (2) űszótartány azon czélból, hogy bennük állandóan egyenlő legyen a vízszín, egy (21 ) csatorna által van egymással összekötve. Az (1) gyűrűhajók hajtása ismert módon és valamely mótor által eszközölhető. Ezenfölül a szükséges egyéb ismert segédberendezéseket is alkalmazzuk. Egy hajónak vagy hasonlónak emelése czéljából, azt az alsó (15) tartóból az egyenes, alsó (7) vízkamrába hagyjuk behaladni és a zsilipeket ismét elzárjuk. Ezután a gyűrűhajót 180°-kal elforgatjuk, úgy hogy a vízkamra a hajóval együtt, — mely a mint az előzőkben leíratott, állandóan vízszintes marad — a fölső (14) csatornatartóval kerül szembe és a hajó kizsilipelhető, tehát föl van emelve, míg egyidejűleg a fölül volt vízkamra az alsó (15) csatornatartóval kerül szembe. Magától értetődik, hogy egy teher emelésével egyidőben, egy másik teher lesülyeszthető, de ez nem föltétlenül szükséges, mivel a (7) vízkamrák teherrel és a nélkül is állandóan egyensúlyban vannak, a mennyiben egy hajó behaladása alkalmával mindig a megfelelő vízmennyiség lesz kiszorítva, úgy hogy a másik meg nem terhelt vízkamra víztöbblete a másik kamrában lévő teherrel egyensúlyt tart. A rendkívül egyenletesen elosztott teher folytán az üzem lehető legnagyobb biztonságát érjük el. A rajzon föltüntetett két gyűrűhajó helyett csak egyet is lehet alkalmazni. SZABADALMI IGÉNÍEK. 1. Emelőmű, a melynél a teher emelésére szolgáló vízkamra maga is úgy van elrendezve, hogy úszik, jellemezve egy (2) tartányban úszó, egymással szemben párosával szilárdan beépített, vízzel megtöltött (4) gördülődobokkal bíró (^gyűrűhajó által, a melyben a (7) vízkamrákat hordó (5) pontonok úsznak, úgy hogy az utóbbiak állandóan vízszintesen fekszenek és az (1) gyűrűhajó forgatásakor fölemeltetnek vagy lesülyesztetnek. 2. Az 1. igénypont alatti emelőmü egy foganatosítási alakja, jellemezve két egymással párhuzamosan elrendezett (1) gyűrűhajó által, a melyeknél két-két, a két gyűrűhajónál egymással vízszintesen szembenfekvő gördülő dobokban úszó (5) ponton a (6) híd által hordott (7) vízkamrákkal van mereven összekötve. (1 rajzlap melléklettel.) PAUA8 R£8ZVEN> TÁflSA8ÁO NYOMDÁJA tíUL»APfcaik.