26218. lajstromszámú szabadalom • Eljárás mesterséges aszfalt előállítására
lantak. A massza ekkor 220—230° C. hőmérséklettel bír, melynél a kátrány és gyantasavak a kénnel vegyülnek, s mely hőmérséklet arra is alkalmas, hogy a mésszel való vegyülést előidézze. Megjegyzendő, hogy az egyáltalában nem közönbös, vájjon a gyanta előbb kóneztetik és csak később vegyíttetik a mésszel, vagy megfordítva. Sőt inkább, megejtett kísérletek kimutatták, hogy gyantamésznekkénnel való kezelésénél az utóbbit a gyantamész csak igen lassan és tökéletlenül fogadja be, míg ellenben maga a gyanta igen könnyen kénezhető és az után szintén igen könnyen vegyül a mésszel. Ezért szükséges először kénnel összeolvasztani és csak a kénezés teljes befejezése után a meszet hozzáadni, hogy az itt kívánatos massza legyen előállítható. Az eddigi gyártmányokkal szemben ezen aszfaltmassza kénezett kátránynak és kalcziumszulforezinátnak kombinácziója, egy jellegzetes, kémiai törvényeken alapuló vegyület, mely csakis akkor keletkezik, ha gyanta, kátrány és kén együttesen huzamos ideig hevíttetik, illetőleg olvasztatik. mindaddig, míg csak a kénezés, a kénezett olajak ismert jellegzetes szaga mellett, teljesen bevégződik, minek megtörténte után az oltott meszet adjuk hozzá. Az ilyen módon kapott termék az eddig ismertekkel szemben különös keménysége, nyújthatósága és tartóssága által tűnik ki, mivel itt nem tetszőleges mehanikai keverékről, hanem jól kiszámított, megszabott mennyiségi viszonyok szerint összetett kémiai vegyületről van szó. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás mesterséges aszfaltnak kátrány, gyanta, kén és oltott mészből álló elegy hevítése révén való előállítására, jellemezve az által, hogy először kb. 11 s. r. kátrányból és mintegy 2 s. r. gyantából álló keveréket vetünk alá a hevítésnek, s ehhez az után kb. 1 s. r. ként és ismét ez után mintegy 11 s. r. mészhydrátot adunk. 1u la8 o=8zvé«ytár8a8ág nyomdája budapesten-