26204. lajstromszámú szabadalom • Készülék olaj és grafit vagy hasonló anyagok keverésére
— a -kel van ellátva, mely az olaj- és grafit keverékét a kenendő géprészhez vezeti. A (t) csatornában a (w) ellenszelep foglal helyet. A készüléket — mint említettük — ama vezetékbe igtatjuk be, mely az olajszivattyúból ama helyhez vezet, a hol a kenés eszközlendő és pedig oly közel ezen helyhez, a mennyire azt csak a körülmények megengedik. A készülék működésbe hozatala előtt a tiszta olajat szolgáltató lubrikátorral az (e) teret teljesen megtöltjük olajjal. E czélból az (r) szabályozó szelepet teljesen a (v) csavarhoz szorítjuk; e csavarok végfölületei akként vannak kiképezve, hogy azok tömítően fekszenek egymáshoz. Ezután megnyitjuk a (h) és (n) csavaros szelepeket és az olajszivattyú dugattyúját lefelé nyomjuk. Az olaj ekkor az (m) csőből az (e) térbe áramlik, a bezárt levegő pedig a (b) lemez kis (x) csatornáján távozik el. Ha az (x) csatornán olaj kezd kifolyni, akkor ezt a csatornát az (y) csavarral elzárjuk, az (f) töltőtartályt pedig grafit és olaj keverékével töltjük meg. A lubrikátor dugattyúját erre visszahúzzuk, miáltal a keverék az (f) töltőtartályból a (g) csatornán és (i) csövön át az (e) térbe szívatik be, melyet alulról megtölt, az olaj pedig az (e) térből az (m) csövön és a (k o) csatornákon át a lubrikátorba szívatik vissza. Ha a grafit és olaj keveréke az (e) teret annyira megtöltötte, hogy a keverék fölszine körülbelül 25 mm.-nyire van a (b) födéltől, akkor a lubrikátor működését beszüntetjük, a (h) és (n) szelepeket pedig elzárjuk; a készülék ekkor működésre készen áll. Ha azután a lubrikátort rendes úton és módon működésbe hozzuk, akkor az olajat a kúpos (p) csövön és az (o) és (q) csatornákon (furatokon) át a (v) csavar (u) csatornájába szorítjuk át, melyből az olaj a (t) csatornán és a (w) ellenszelepen át a kenőhelyhez jut, a mennyiben az olaj állandóan a lubrikátorból jövő nyomásnak van alávetve. A meddig az (r) szabályozó csavar a (v) csavarhoz van szorítva, a lubrikátorból jövő olaj tisztán, keverés nélkül fog a készüléken átáramolni és így csak tiszta olaj jut a kenőhelyhez; ha azonban az (r) szabályozó csavart kissé meglazítjuk, úgy hogy a két csavar vége egymástól kissé eltávolodik, akkor a (q) csatornából kifolyó olaj a két csavar között lévő és grafit és olaj keverékével megtöltött téren fog áthatolni és ezen útján egy kevés grafitot magával ragadni. A tapasztalat azt mutatja, hogy az (u) csatornán és innen tovább, a kenőhelyhez áramló olaj oly arányban keverődik grafittal,' mely csak az (r) és (v) csavarok végeinek egymástól való távolságától függ; minél nagyobb e távolság, annál nagyobb lesz az (u) csatornán átáramló olaj grafittartalma. Az (e) térben lévő keverék grafittartalma azonban semmi befolyással sincs a kenő-olaj grafittartalmára. Minthogy mindig tiszta olajat vezetünk be és minthogy mindig a megfelelő olaj-és grafitmennyiség távozik el, az (e) tér fölső részét megtöltő tiszta olaj mennyisége fokozatosan növekedik, az (e) térben lévő grafittartalom pedig megfelelő mértékben csökken. Az (e) teret tehát időnként az előbb leírt módon újból meg kell tölteni. Kísérletek azt mutatták, hogy ezen készülék segélyével a kenésre használt olaj-és grafitkeverék grafittartalmát tetszés szerint és igen tág határok között szabályozhatjuk. Ugyanazon készülékkel és az (e) tér ugyanoly mértékű megtöltésénél oly olajjal végezhetjük a kenést, melynek grafittartalma alig észrevehető, valamint oly olajjal, melynek grafittartalma oly nagy, hogy az olaj pépszerűvé vált, végül pedig oly olajjal kenhetünk, melynek grafittartalma e két határ között fekszik. Az(r) és (v) csavarok tengelyét nem kell úgy, mint az a rajzon ábrázolva van, függélyesen elrendezni. Ezen készülékkel tehát az által, hogy az (r) szabályozó csavart beállítjuk, a grafitot és olajat a kivánt arányban keverhetjük és a keverési arányt hirtelen megváltoztathatjuk, ha az (r) csavar helyzetét