26110. lajstromszámú szabadalom • Átfordító kormánymű
egy (f) vezető ék által van biztosítva, míg a kormánytengely hosszirányában eltolható. Az (e) orsó egy sokmenetű csavarmenetnek egy (h) szegmentét képezi (3. és 4. ábra), melynek tengelye a (b) csapszög tengelyével összeesik. A 3. ábra a köröskörül teljesnek képzelt, tehát a berendezésnél nem teljesen meglevő csavarmenetet tünteti föl, melyből az (e) orsót kivágva kell gondolnunk. A (a) exczenteren az ezen csavarmenetnek megfelelő (g) anyacsavarmenet egy szegmense van kiképezve, melynek tengelye tehát szintén a (b) csapszög tengelyével esik össze. Az (e) orsónak hosszirányban való eltolása által tehát a csavarmenetek következtében az (a) exczenter (b) csapszög körül elforgattatik, minek folytán az excenter (m) középpontja elmozdul. Az (m) és (ml) pontok a teljes töltésnek elül vagy hátul, az (mO) pont pedig a zérus-töltésnek felel meg, úgy hogy, mint a 6. ábrából látható, ezen átfordító kormánymű ugyanolyan gőzelosztást hoz létre, mint a keresztező rudakkal biró Stephenson-féle kulissza, melynek sajátossága abban áll, hogy a töltés csökkenésével a vonalmenti előre sietés szintén csökken és pedig oly módon, hogy a legkisebb központkívüliségnél, tehát a- zérus-töltés esetében a zérus-értéket éri el az abszolút zérustöltésnek megfelelően. Mint a rajzokból látható, az egyes fogak (csavarmenetszegmentek) nemcsak egyetlen vonallal feküsznek egymáshoz, mint a fogaskerekeknél, hanem mindig egész fölúletükkel, úgy hogy a tulajdonképeni fölfekvési nyomás igen csekély lesz s az elkopás úgyszólva teljesen ki van zárva. A mellett a vezénnű által az (a) exczenteren keresztül az (e) orsóra kifejtett visszaható erőket az (e) orsó csavarszegmentei fölfogják, tehát azok nem vitetnek át az utóbbinak elmozdító szerkezetére. A csavarmenetek magasságának megfelelő választása által ezen visszaható erők tetszőlegesen csökkenthetők. A mellett több ilyen átfordító kormánymű is előnyösen működtethető egyetlenegy beállító orsó segélyével. SZABADALMI IGÉNY. Átfordító kormánymű egyetlen exczenterrel, jellemezve azáltal, hogy egy anyacsavarmenet szegmenteivel ellátott (a) exczenter az ürös (c) kormánytengelyben elhelyezett s megfelelő (h) csavarszegmentekkel ellátott (e) beállító orsó segélyével egy a (c) kormánytengellyel szilárd kapcsolatban álló (b) csapszög körül oly módon forgatható el, hogy a (b) csapszög, (c) kormánytengely és (a) exczenter középpontjait összekötő egyenesek által képezett (x, b, m) háromszögekben a csapszög és konnánytengely középpontjait összekötő (b, x) oldal mindig a leghosszabb. (1 rajzlap melléklettel.; iL.ü részvénytársaság nyomdája tuDAPBSTkt.