26059. lajstromszámú szabadalom • Kapcsolás távbeszélő berendezések kapcsoló állomásai számára

tal, hanem a (Cl) mellékállomással akar beszélni, akkor a (B) kapcsoló állomás hi­vatalnoka ezen összeköttetést a két (wl w2) dugasz segélyével létesíti, melyeket az (y) és (y9) kilincsekbe illeszt. Ezen (wl w2) dugaszokkal a (j4) jelző készülék van összekötve, mely a telefonnak a fő- és mellékállomáson a kapcsoló horogra való akasztásánál a (B) kapcsoló állomásokon jelzi, hogy az összeköttetés megszakítható; ekkor ugyanis a központi battéria árama a (3 4 5 6) vezetékeken, (rll rl2) te­kercseken, (j4) végjelző készüléken és a két (wl w2) dugaszon át többé nem ára­molhat, mivel az áramkörök mindkét (C), illetőleg (Cl) állomáson a telefonnak föl­akasztása folytán megszakíttatnak. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kapcsolás távbeszélő berendezések kap­csoló állomásai számára, jellemezve az által, hogy az (1 2) vonalvezetékek, me­lyek a (B) kapcsoló állomás és az (A) központ közötti fölhívásra és beszélge­tésre szolgálnak, a központból egyúttal azon áramot is vezetik a (B) kapcsoló állomásbá, mely a (B) kapcsoló állo­más és az ehhez tartozó (C Cl C2) fő-és mellékállomások közötti fölhívására és végjelzésre vagy pedig ezen (C Cl C2) állomások mikrofonjainak táplálá­sára szükséges, a hol is az áramvezetés a (B) kapcsoló állomásnak a központ­tal való közvetlen beszélgetésénél az(l 2) vonalvezeték mindkét ágán át, ellen­ben akkor, midőn a vonalvezeték nem a központtal való beszélgetésre hasz­náltatik, csak egyik (1) vezetékágon és az ekkor a kapcsoló állomáson földelt vezetékrészeken át a központ földelt (b) battériájából történik. 2. Az 1. alatt igényelt kapcsolásnak egy foganatosítási alakja, jellemezve az ál­tal, hogy a (B) kapcsoló állomáshoz ve­zető (1 2) vonalvezeték egyik ága a központban egy földelt (b) battériával, másik ága pedig egy szintén a földdel kapcsolt (a6) fölhívó jelző készülékkel van összekötve, míg a (B) kapcsoló ál­lomás (3) és (4) vezetékeinek egyike az (1 2) vezetéknek a földelt battériával összekötött (1) ágához, másika pedig a földhöz van kapcsolva. | 3. Az 1. alatt igényelt kapcsolásnak egy foganatosítási alakja, jellemezve az ál­tal, hogy az (1 2) vonalvezeték (e) ki­lincsének a (B) kapcsoló állomáson való dugaszolásánál a (4) vezeték a földtől kikapcsoltatik és a vonalvezeték (2) ágával köttetik össze. : 4. Az 1. alatt igényelt kapcsolásnak egy fo­ganatosítási alakja, jellemezve az által, hogy a (B) kapcsoló állomás (zl) du­gaszának zsinórjai közé egy (p) im­pedanztekercs van kapcsolva, mely a (B) kapcsoló állomás (e) főkilincsének dugaszolásánál az (1 2) vezetékágak áramkörét zárja és ez által az (A) köz­pont fölhívását eszközli, míg a dugasz­nak az (e) kilincsből való kihúzásánál a (p) tekercsnek kikapcsolása következ­tében a központban végjelzés adatik. (1 rajzlap melléklettel.) RÉf-vÉ* -rÍR8ASÁG NYOMDÁJ* BUOAPEf . F-N

Next

/
Thumbnails
Contents