26033. lajstromszámú szabadalom • Kapszulabefúvógép
Á béfúvásra az alsó (1) fúvókából kiinduló és a (2) fal mögött fölvezetett (24) cső szolgál, mely épen a (22) vállak fölött torkollik a (2) fal és (13) vezető lemez közötti térbe, hová a gépbe helyezett kapszulák végei nyúlnak. Ha tehát az (1) fúvókát összenyomom, akkor a fujtatás és rúgónyomás közös hatása folytán egy-egy szélső kapszula szétnyílik, és előre mozdúl, mire port lehet belé hinteni. A kapszulák behelyezésénél a (13) lapot épen úgy kell beállítani, hogy a (2) faltól való távolsága a kapszulák szélességének megfeleljen, úgy hogy a (22) vállakkal megvastagított (2) fal és (12) vezető lap között már kisebb távolság van, minek következtében a fujtatással szétnyitott kapszulát, mely a szétnyitás következtében beálló keskenykedése folytán már a vállak közötti szűkebb térben is elfér, a (21) rúgó a vállak közötti szű- j kebb térbe előretolja, és itt már a fujtatás megszüntetése után is szétnyitott helyzetben marad, melyben megtölthetjük. A megtöltött kapszulák a (23) peczekre támaszkodva sorakoznak egymás mellé. A (24) csövet (25) rúgós szalag tartja helyzetében, míg azt a (25) rúgós szalag megemelése után | tetszőlegesen elforgathatjuk. A találmánybeli befúvógép mindenféle nagyságú kapszulákhoz könnyen beállítható; hosszabb kapszulákat az (5) kar alatt, mint az ábrában föltüntetve van, míg rövidebb kapszulákat a (4) kar alatt a (4) és (5) karok között hajlítunk föl; keskenyebb vagy szélesebb kapszulákhoz pedig egyszerűen a (13) vezető lapot toljuk a (2) falhoz közelebb vagy távolabb. Rendkívüli előnye a gépnek, hogy minden legkisebb alkatrészét, s különösen a kapszulák felső végeméi lévő részeit könnyen levehetjük; a (13) vezető lapot egyszerűen letoljuk a (12) rúdról, a (25) rúgó megemelésével pedig a (24) csövet is elforgathajuk, s a facsavarok kicsavarolása után az egész (2) vázat leemelhetjük a fogantyúja gyanánt szolgáló fujtatóról; az ábrában látható apró szögecsfejek a fujtató bőr tokját foglalják fatartójához. A gép kezelése és tisztán tartása ezek szerint nagyon egyszerű és könnyű. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kapszulák befúvására szolgáló gép, jellemezve a fujtató gyanánt szolgáló (1) fogantyúra szerelt (2) váznak a kapszulák alsó végeinek fölvételére szolgáló (4) és (5) karjai és ezekre rúgóhatás alatt támaszkodó (6) lap által, továbbá a kapszulák töltő végeinek vezetésére szolgáló, a (2) váz (12) fogasrúdján a (2) vázhoz közelebb, távolabb tolható (13) vezető lap és a (2) váznak, valamint ezen (13) vezető lapnak (22) vállai által, melyekhez a géple betett összecsukott kapszulákat (21) rúgó támasztja s végül jellemezve a fujtatóból kiinduló és a (2) fal és (13) vezető lap közötti térbe épen a (22) vállak fölött torkolló fujtató cső által, oly czélból, hogy a gépbe mindenféle nagyságú kapszulákat betenni lehessen, és hogy a fujtatás folytán széjjelnyitott és így keskenyebb kapszulák a vállak közötti szűkebb térbe a (21) rúgó által belöketve, ebben a szűkebb térben a fujtatás megszüntetése után is széjjel nyitva maradjanak. 2. Az 1. pontban igényelt befúvógép foganatosítási alakja, jellemezve az által, hogy a (13) vezető lap a (2) váz fogas rúdjára (14) hüvellyel van föltolva, és hogy a fujtató cső a (25) rúgós szalag megemelése után elforgatható, oly czélból, hogy a gépnek a kapszulák töltő végeivel érintkező részei könnyen leszerelhetők és tisztíthatók legyenek. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUOAPíSIFt.