26020. lajstromszámú szabadalom • Villámhárító erős áramú villamostelepek számára
déktestek nagy ellenállása által igen alacsony határok között tartatik. A keletkező igen kis fényív már most elgőzösíti keletkezési helyein a vizet, miáltal az átütési ellenállás még fokozódik. Ha végül már most a folyadéknak gyors elgőzösítése folytán a tartály fölületén teljes megszáradás áll be, akkor az ellenállás oly naggyá lesz, hogy a fényív elalszik. Mihelyt azonban ez megtörtént, belülről azonnal folyadék áramlik be és így a készülék mindig üzemképes állapotban van. Az átszivárgó folyadék pótlása czélszerűen akként történik, hogy minden készülék fölé egy-egy folyadékot tartalmazó edényt alkalmazunk, melyből minden tartályba a fogyasztásnak megfelelően folyadék csöpög. A folyadéktartályok száma és alakja, valamint a folyadék minősége természetesen a viszonyoktól függnek. A folyadéktartályok helyett szigetelőket is lehet alkalmazni, melyek egy lyukacsos réteggel vannak bevonva és melyek folyadéknak rácsöpögtetése vagy beszívása által vezetőkké tétetnek. A két (a) fémhenger helyett vagy fémes tartályokban lévő folyadéktestek rendezhetők el vagy lehet a folyadéktestekben a vezetékbe való bekapcsolhatás czéljából fémelektródákat alkalmazni. SZABADALMI IGÉNY. Villámhárító erős áramú villamos telepek számára, jellemezve azáltal, hogy annak a szikrapályát képező részei vagy egészben vagy részben folyadéktestekből állanak. (1 rajzlap melléklettel.) PALt-AS kfiSZVÍNl rARSABÁG NYOMDÁJA HU DA PKSTR t