26013. lajstromszámú szabadalom • Készülék a kézelőnek a kabátujjban való fogvatartására
hozzászorítása megszűnik és így a gomb a szánnal együtt a vezetékrészben hosszanti irányban eltolható és a kívánt helyen ismét rögzíthető. Azon czélból, hogy a helyet, melyhez a gombot be akarjuk állítani, pontosan meghatározhassuk, a vezetékrésznek fölső oldala cm.-ekre beosztott skálával van ellátva. Az (a) vezetékrészt az (i) kabátujjban erősítjük -meg, még pedig ott, a hol annak külső oldalán a gombok foglalnak helyet, mely megerősítés természetesen a kabátujj mellső (k) végétől eleve meghatározott távolságban történik. Az (a) vezetékrésznek (f) fülei segélyével a bevarrás könnyen eszközölhető. Egyenruháknál a föntebbiekben ismertetett készüléknek megerősítése előnyösen úgy történik, hogy az a hátsó kabátujjszegélytől 2 cm.-nyire feküdjék és mellső vége a kabátujjtól egy cm.-nyire kiálljon. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Készülék a kézelőnek a kabátujjban való fogvatartására, jellemezve egy skálával ellátott és egész hosszaságában a kabátujj mellső részében megerősített (a) vezetékrész által, melyben egy csappanógomb eltolható és rögzíthető, mely csappanó-gomb a rögzítendő kézelőnek hátsó gomblyukába tolatik be. 2. Az 1. igényponttal védett készüléknek egy kiviteli alakja, jellemezve az által, hogy a (c) csappanó-gombnak az (a) vezetékrészben való rögzítése a csappanógombnak (d) csapján kiképezett csavarmenetek segélyével történik, mely a vezetékrészben eltolható (b) szánnak csavarmenetekkel bíró furatába csavaroltafcik be, valamint ugyanezen czélból a gomb csapja fölött egy a vezetékrészhez hozzászorítandó (e) lemez foglal helyet, hol a (b) szánnak és a (c) csappanógombnak egymástól való elválását egy tárcsaszerű (h) szegély akadályozza'meg, mely a szánnak egy (g) bemélyítésében helyezkedik el. (1 rajzlap melléklettel.) PALLA3 RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMDÁJA 8UDA E8TÉ*