26012. lajstromszámú szabadalom • Újítások önműködő mérlegeken
szerint jobbra, akkor a henger a (h) pályákon fölfelé gördül. A (g) vájatok szomszédosai) határfölülete, mely határok és a hen" ger közt kis játéktér van hagyva, a mérleg szállításánál a henger támasza gyanánt szolgálnak. A (b) hengerrel egy a hengerhez képest exczentrikusan fekvő, esetleg a hengerrel egy darabban készített tárcsa, vagy pedig, mint az 1. ábra mutatja, egy ily tárcsa egy (k) része van összekötve, mely ívalakú vagy domború külső széllel bír és legczélszerúbben a hengernek a (h) pályák között fekvő közepéből indul ki. Ezen tárcsa a hengerrel együtt a mérésnél működő súlyt képezi. Az exczenteren létesített czélszerű anyagmegtakarítás által továbbá egy a hengeren elrendezett (1) ellensúly által, az ezen részek közös súlypontja a henger középvonalába van elhelyezve. A (k) exczenterre egy hajlítható aczélból vagy más czélszerű anyagból készített (m) szalag fekszik, mely szorítók és csavarok segélyével az exczenteren van megerősítve. Ezen szalag arra szolgál, hogy a megmérendő tárgyat hordja, vagy hogy valamely megfelelő elrendezés segélyével a megméreudő tárgy által működtessék. A rajz szerint az (m) szalag egy exczenterről lefügg, mely czélszerűen oly módon van elhelyezve, hogy a mérleg nyugalmi helyzetében a henger és exczenter középpontjain át gondolt sík egészen vagy csaknem vízszintes. Az exczenter továbbá a hengerhez képest oly módon fekszik oldalt, hogy az (m) szalagon lefelé ható megterhelés a hengert oly módon forgatja el, hogy utóbbira a (c) szalagok föltekercselődnek és a henger a (h) pályákon fölfelé gördül. E mellett, mint az az 1. ábrából kitűnik, az emeltyűkar, mellyel az (m) szalag megterhelése a hengert forgatja, megrövidül, úgy hogy a henger egy bizonyos helyzetében a megterhelés és a henger egymást egyensúlyban tartja és a hengernek a (h) pályákon való fölfelé gördülő mozgása megszűnik. Egy a (b) hengeren megerősített (n) mutató egy (az 1. ábrában vázlatosan rajzolt) beosztáson a henger helyzetét és így a megterhelés nagyságát, azaz a mérendő tárgy súlyát mutatja. Hogy a henger a (h) pályákon való fölfelé gördülő mozgásánál a legjobb vezetést kapja, úgy hogy ne lengjen oldalirányban (az 1. ábra szerint balra), a (h) vájatok oly módon ferdék, hogy a henger mindig erősen hozzájuk fekszik. Ezáltal a mérleg a régi függélyes pályával bíró mérlegekkel szemben kiváló stabilitást kap. Az említett ferdeség egyébként oly módon lehet meghatározva, hogy a szalag mérlegelés közben egyenesen föl- és lefelé mozog, a nélkül, hogy oldalt eltolódnék. Mint említtetett a henger fölfelé gördülésénél az (m) szalag emeltyükarja megrövidül, miáltal az (m) szalag a henger középvonalához közeledik. Ha a (h) pályák merőlegesek lennének, akkor az (m) szalag a henger fölfelé való mozgásánál a henger hoszszában balra (1. ábra) eltolódnék. Ezen oldaleltolás azáltal akadályozható meg. hogy a (h) pályáknak oly ferdeséget adunk (1. ábra) hogy a (b) hengernek ezáltal történő jobboldalt való eltolása egyenlő az (m) szalagnak a henger középvonala felé való közeledésével. A mérlegelésnél ennekfolytán az (m) szalag mindig föl- és lefelé mozog, a nélkül, hogy oldalt eltolódnék. Ezáltal a mérleg fokozott stabilitásán kívül azon előnyt érjük el, hogy a mérlegállványban vagy a szerkezetet körülvevő köpenyben elrendezett (p) nyílás, melyen át az (m) szalag van vezetve, igen keskenyre készíthető, úgy hogy a pornak az ezen nyíláson át való behatolása lehetőleg ki van küszöbölve. A 4. ábra a (b) henger és a (k) exczenter egy módosítását mutatja, mely az alább leírt czélra szolgál. A (b) henger palástján és a (k) exczenter külső oldalán utóbbiakon végigfutó éles (q) szélek vagy léczek vannak elrendezve, melyekhez a (c), illetve (m) szalagok hozzáfekszenek és melyek segélyével a henger a (h) pályákon gördül. Ha a hengeren és exczenteren por vagy piszok gyül össze, akkor utóbbi a léczek között fekvő közökben leszoríttatik. Ily módon a por nem okozhatja a henger és exczenter átmérőjének megnagyobbodását és így a mutató kilengését sem befolyásolja. Magától értetődik, hogy a mérleg egyes részein különféle változtatások eszközölhe-