26003. lajstromszámú szabadalom • Czipőfeszítő készülék
- 2 roghatóan van összeerősítve, míg ellenben a (c) szárak vége (d) csapokká van kiképezve, melyek a (h) szorítónak vagy két párhuzamos sínnek (g) lyukaiba beakaszthatók. A szerint, a mint a (d) szárvégeket (csapokat) a kissé rugalmas (c) szárak összeszorítása után a (g) lyukakból kiakasztjuk és az (a b) részeknek eltolása, illetve beállítása után újból a megfelelő (g) lyukakba beakasztjuk, a czipőfeszítő különféle nagy, illetve hosszú czipőnél alkalmazható. Az (i) rúgónak itt is az a föladata, hogy az (a) rész pontosan a czipőnek megfelelő hosszra önműködőlég beálljon, azaz, hogy az egyes (g) lyukak közötti távolságokból keletkező hosszkülönbségek kiegyenlítődjenek. A feszítő szerkezetnek elhelyezése czéljából czélszerű az (a) és (b) részeket üregesre készíteni, mely esetben, ha ezen részek még (m) nyílásokkal is el vannak látva, a levegőnek a czipő belsejével való érintkezése is lehetővé van téve, miáltal az esetleg nedves czipő száradása is elősegíttetik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Állítható czipőfeszítő készülék, melynél az előrész és sarokrész összekötő rúddal vannak egyesítve, jellemezve az elővagy sarokrészen alkalmazott, szemben fekvő lyuksorokkal ellátott (h) szorítók által, melyeknek lyukaiba az összekötő (c) rúdnak keresztben álló (d) csapjai megfelelően beakaszthatók. 2. Az 1. alatt igényelt állítható czipőfeszítő készüléknek egy kiviteli alakja, az által jellemezve, hogy a (c) összekötőrúd végein (d) csapokban végződő (f) keresztdarabokkal van ellátva, mely (d) csapokkal az előrészben, illetve sarokrészben megerősített (h) szorítónak rugalmas falainak megfelelő lyukaiba beakasztható. 3. Az 1. alatt igényelt állítható czipőfe-. szítő készüléknek egy kiviteli alakja, az által jellemezve, hogy a (c) összekötő rúd egy megnyújtott kengyellé van kiképezve, melynek (cl) keresztdarabja az egyik részbe (elő- vagy sarokrész) foroghatóan van ágyazva, míg a szárvégek csapokban végződnek, melyeknek segélyével a másik részbe (elő- vagy sarokrész) erősített (h) szorító megfelelő (g) lyukaiba beakasztható. 4. Az 1. és 3. alatt igényelt állítható czipőfeszítő készülék egy kiviteli alakja, az által jellemezve, hogy a (c) összekötő kengyel keresztdarabjával foroghatóan van egy a sarokrészre erősített (i) lemezrúgóra ágyazva, mely rúgó a czipőfeszítőnek a czipőbe való behelyezését teszi lehetővé és a lyuktávolságokból keletkező ugrásokat a beállításnál kiegyenlíti. (1 rajzlap melléklettel.) "Ali-AS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEM