26002. lajstromszámú szabadalom • Vaskorlát közutakhoz
* — 2 -betoljuk a szomszédos korlátrúd ellenkezően kimetszett végét a (2) kivágásba és ezt ellenkező irányban szintén kissé oldalra toljuk, úgy hogy a (2) kivágás fölső keskenyebb részének egyenes folytatása a kivágás alsó szélesebb részében ismét szabaddá válik. A korlát már most össze volna állítva, de ilyen állapotban bárki által könnyen szétszedhető. Ezért a két beillesztett korlátrúd között fönnmaradó '—; alakú hézagba egy a 3. és 4. ábrákon látható, megfelelően meghajlított (5) vaslemezt verünk be az (1) oszlop (2) kivágásán keresztül. Az (5) vaslemez két, derékszög alatt meghajlított része a (3) korlátrudak övlemezeinek vastagságával keskenyebb, mint középrésze, úgy hogy az (5) vaslemeznek az említett hézagba való beverése után fezen két, derékszög alatt meghajlított rész a (3) korlátrudak övlemezei között kalapálás segélyével lehajlítható a korlátrudak gerinczlemezére, a mint ez a 8. ábrán látható. Az így összeállított és összeerősített korlát már most csak megfelelő feszítő szerszám segélyével szedhető szét. A (2 4) kivágások szélessége és elrendezése természetesen olyan, a milyen az ismertetett egymásba illesztéshez szükséges. Az (1) oszlopok feje, csinosabb külső elérésére két oldalt ferdén le van metszve. Az (5) vaslemezek, a 4. ábrán részben pontozott vonalakkal rajzolt alakban, egy a (3) korlátrudak gerinczvastagságának megfelelő vastag vaslemezből metszetnek ki és vagy így laposan, vagy derékszög alatt fölhajlított szélekkel szállíttatnak a fölhasználás helyére. SZABADAT,MI IGÉNYEK. 1. Vaskor lát közutakhoz, mely, alsó részén a földbe beásott és hengerelt I-vasból álló (1) oszlopokból és ezen oszlopok fölső részét összekötő és szintén hengerelt I-vasból álló (3) vízszintes korlátrudakból van összeállítva, az által jellemezve, hogy az (1) oszlopoknak (1 rajzlap két-két (3) vízszintes korlátrúddal való kapcsolata mindennemű szögecsek, csavarok vagy egyéb összekötő elemek mellőzésével egyedül ezen alkatrészek megfelelően kiképezett végeinek egymásba illesztése és az így előálló illesztési hézagba egy megfelelően alakított (5) vaslemez beverése és lehajlítása által történik azon czélból, hogy a korlátot a fölállítás helyén lehessen öszszeállítani, illetőleg szétszedés ellen kellően meg lehessen védeni. i 2. Az 1. pontban igényelt vaskorlát, jellemezve az (1) oszlopok fején agerinczlemezben (2) kivágás alkalmazása által, melynek fölső része keskenyebb, míg alsó része szélesebb és két-két szomszédos (3) korlátrúd gerinczlemezének bevezetésére illetőleg befogadására szolgál, jellemezve továbbá a (3) korlátrudak végein, a gerinczlemez egyik oldalán, az övlemezrészek eltávolítása, a gerinczlemez másik oldalán pedig egy a gerinczlemezig terjedő (4) kivágás alkalmazása által, melyek az egyik korlátrúd végéhez csatlakozó szomszédos korlátrúd végének, illetőleg az (1) oszlop gerinczlemezének bevezetésére, illetőleg befogadására szolgálnak, azon czélból, hogy az oszlopokat két-két szomszédos korlátrúddal szilárdan lehessen összekötni. 3. Az 1. és 2. pontokban igényelt vaskorlátnál az összeillesztés után a két korlátrúdvég között képződött hézagban egy (5) lemez alkalmazása, melynek középrésze a (3) korlátrudak magasságával, derékszög alatt meghajlított oldalrészei pedig a (3) korlátrudak övlemezei közti távolsággal egyenlő, vagy annál valamivel kisebb szélességgel bírnak, mely utóbbiak beverés után a gerinczlemezre hajlíttatnak, azon czélból, hogy a korlát részeinek kapcsolata biztosíttassék. melléklettel.) RÉSZVÉNYTJÍR6ABÁU NYOMDÁJA BUDAPKBTHfc