25800. lajstromszámú szabadalom • Kapcsolási berendezés távbeszélő hivatalok számára a hivatalnoki távbeszélő önműködő kikapcsolásával
— 2 — fölhívó billentyű lenyomásáig terjedő időt esetleg arra használhatja, hogy a hívó előfizetővel közölje, hogy a kivánt előfizetőt föl fogja hívni, vagy hogy a kivánt kapcsolat megvan. A találmány lényege tehát az említett relais beiktatásának módjában és ennek a fölhívó billentyűvel való kapcsolatában áll. A mellékelt rajz e kapcsolási berendezés két kiviteli alakját ábrázolja. Az 1. ábra szerint a hivatalnoki távbeszélő akkor lesz a zsinórpárba bekapcsolva, ha kapcsolat létesítendő és akkor lesz abból kikapcsolva, ha az összekapcsolás megtörtént. A 2. ábra szerint a hivatalnoki távbeszélő állandóan össze van kötve a zsinórpárral és csak annyi időre lesz ebből kikapcsolva, ameddig a két előfizető között a kapcsolat fönnáll. Az 1. ábrán (a) a kérdező-, (b) a kapcsoló dugója valamely tetszőleges kétzsinórrendszerű központi kapcsolónak. Mindkét (a és b) dugó nyugalmi helyzetben egy-egy (c), illetőleg (d) rúgót vagy emeltyűt tart leszorítva, melyek kontaktusok létesítésére szolgálnak. A (k és 1) vezetékek a két egymással beszélni óhajtó előfizető kettős vezetékei közt a kapcsolatot létesítik, mihelyt az (a) dugó a hívó előfizető kapcsolójába (a kérdező kapcsolóba) és a (b) dugó a kivánt előfizető kapcsolójába be vannak dugva. A (k és 1) vezetékek közt mellékágba van kapcsolva az (s, s) vezeték, mely egy (g) relais kétrészű (h) armatúrájához van kötve; ezen armatúra odavonzatása a hivatalnoki távbeszélő áramkörét az (s, s) vezetékbe kapcsolná. A hivatalnoki távbeszélő áramköre a szokott módon egy (t) szekuudér-tekercset, egy (u) primér-tekercset, egy (v) mikrofont és egy (i) telefont tartalmaz. A telefon tekercselésének közepe vizsgálat czéljára földvezetékkel van ellátva. Míg a (g) relais a hivatalnoki távbeszélő bekapcsolására szolgál, az (o) relais ennek kikapcsolását eszközli. Ezen (o) relais is kétrészű armatúrával bír két (f és q) kontaktussal. A kivánt előfizető fölhívása nz (m) fölhívó billentyű segélyével történik. Ennek lenyomása mindenekelőtt a (b) dugóban foglalt (k és 1) vezetékeket az (x) jelző áramforrással köti össze, azután az (n) kontaktus létrejöttét eredményezi, melynek jelentősége a hivatalnoki távbeszélő kikapcsolása szempontjából az alábbiakban lesz kifejtve. Az (a, b) dugók még egy harmadik (y) összekötő vezetéket is tartalmaznak, melyhez egy (z) ellenőrző elem vau kapcsolva. Ez elem működése a jelen találmány szempontjából nem bír jelentőséggel. Ha már most valamelyik előfizető a hivatalt fölhívja és ennek folytán a hivatalnok az (a) kérdező dugót az előfizető kapcsolójába (a kérdező kapcsolóba) bedugja, a fölszabaduló (c) rúgó egy kontaktust zár, mely az (e) telep segélyével a (g) relaist működésbe hozza. Az áram útja ekkora következő : az (e) telep pozitív pólusából az (f) kontaktuson, (g) relaisn, (12) vezetéken (c) kontaktuson és (11) vezetéken keresztül, a (d) rúgó forgási pontjához és innen egyrészt az (1) vezetéken, másrészt a (d) rúgon, (2) vezetéken és az (o) relaisn keresztül az (e) telep negatív pólusához. Miután azonban ezen utóbbi két párhuzamos áramvezeték közül az első, az (1) vezeték, az (o) relaishoz képest úgyszólván semmi ellenállással sem bír, az (o) relais úgy tekinthető, mint egy röviden zárt tekercs és így ezen áram által nem jön működésbe. A hivatalnok most a hívó előfizető kívánságát a (k és s)- vezetékeken, a föláő (h) kontaktuson, melyet a (g) relaisn átfolyó áram hoz létre, azután a (t) indukczió-tekercsen, (i) telefonon, az alsó (h) kontaktusoD (s és 1) vezetékeken át meghallgatja. Ezután a (b) dugót leemeli a rugalmas (d) támasztékról és bedugja a kivánt előfizető kapcsolójába. Ezzel megszakad a (d) kontaktus, úgy hogy az (o) relais az (1) vezetéken, (d) rúgón és (2) vezetéken át nem lesz többé röviden zárva. Ha most a hivatalnok lenyomja az (m) fölhívó billentyűt, mindenekelőtt kapcsolatba jön az (x) fölhívó áramforrás a (b) dugón át a kivánt előfizető-állomással (az áram útja ekkor (x) áramforrásból a (9) kontaktuson, (4) rúgón, (b) dugón át a kivánt előfizető-állomáshoz.