25648. lajstromszámú szabadalom • Újítás a czukor és czukoroldatok kezelésében, valamint az ezen kezelésnél alkalmazott tisztító anyagokra vonatkozólag
is eltávolítsuk a czukorkristályokból álló masszából, az utóbbit föloldjuk, erre a tiszta czukorfolyadékot megszűrjük, mire a czu kornak ismeretes módon eszközölt jegeczesítése következik. A tisztító összetételek említett csekély nyomának eltávolítására olyan módon is járhatunk el, hogy az említett nyomokat s esetleg még szilárd tisztátlanságokat is tartalmazó czukorkristályokat elegendő telített czukoroldattal elegyítjük, minek az az eredménye, hogy a tisztításnál alkalmazott kompoziczió lemos a tik a czukorkristályokról, az utóbbiaknak föloldása nélkül. A szaturált oldatnak és az általa kivont kompozicziónak a kezelt maszszától való elkülönítése végett az utóbbit ismét czentrifugába helyezhetjük és így hajtathatjuk ki a telített oldatot és az illető összetételt. Ezen kezelés mellett az esetleg jelenlévő szilárd tisztátlanságok nem választatnak ki a masszából ugyan, azonban ez bizonyos czukorfajtáknál nem is szükséges. Ha folyós halmazállapotban lévő czukortartalmú anyagot kezelünk, mint a czukorlevek s a melass, ezekhez szintén hozzáelegyítjük a színtelenítő és tisztító kompozitumot, még pedig körülbelül olyan súlyarányban, mint az illető folyadékban tartalmazott tisztátlanságok teljes súlya (amiről czélszerű az illető folyadék egy csekély ,részének kémiai analyzise révén tájékozást szerezni), hogy az utóbbiakat, a szilárd tisztátlanságok kivételével, abszorbeálhassa, minek megtörténte után az elegyet bármely tetszőleges eljárásnak vagy kezelésnek vethetjük alá, a megtisztított czukorfolyadék megszűrése és a czukornak erre következő jegeczesítése végett. Mivel a tisztításra és szintelenítésre alkalmazott folyadék az általa abszorbeált tisztátlanságokkal együtt csekélyebb fajsúllyal bír a tiszta czukorfolyadéknál, már a súlykülönbözet folytán is azon törekvéssel bír, hogy az utóbbitól elkülönödjék, azonban az elkülönítés folyamatát nagy mértékben gyorsíthatjuk és tökéletesíthetjük, ha az eljárás ezen szakaszánál kallóföldet vagy más equiválens anyagot adagolunk a föntebbi elegyhez. Mi igen jó eredményt kaptunk, midőn éppen aunyi súlyú kallóföldet használtunk, mint a kivonandó tisztító anyag súlya, melyet szintén czélszerű egy kisebb mennyiség analyzise által meghatározni. Ez után a kapott elegyet megszűrjük. Ugyanezen eljárás alkalmazható azonczélból is hogy a szulfo-olajos vagy más hasonló tisztító kompozitum visszamaradt nyomait eltávolíthassuk azon kristályos massza oldatából, melyet a föntebb ismertetett mechanikai elkülönítés után kapunk. A kallóföld, ha alkalmaztatik, vagy annak helyettesítője, bensőleg elegyítendő a 1 folyós állapotú czukortartalmú anyaggal és a szulfo-olajos vagy más tisztító és színtelenítő folyadékkal, melynek nagyobb affinitása van a czukoroldatban lévő tisztátlanságok iránt, mint ezeknek a ezukorhoz való tapadó képessége, úgy hogy a nevezett tisztátlanságokat s ezek között a nemezukor anyagokat is megragadja és visszatartja ; viszont a kallóföld az elegyet sűríti, vegyi bomlás nélkül keveredik a tisztító kompozitummal és a tisztátlansággal s az előbbit annyira megsűríti, hogj szűrés alkalmával visszamarad a szűrőben vagy a szűrőrétegen. A durvább tisztátlanságokat a szűrőréteg szintén visszatartja. A kállóföld helyett alkalmazhatunk finom homokot, infuzorikus földet, agyagot, kré| tát, fűrészport, fa- vagy papir-pépet, az | alább nevezett egy vagy több fémvegyülettel vagy oltott mésszel. Az elkülönítési folyamat szintén tökéletesebbé és gyorsabbá tehető, ha az elegyhez valamely fémoxydot, fémsót vagy fémhydroxydot adunk, pl. oltott meszet, vagy a fémi eredetű segédszerek elegyét. Mi szintén jó eredményt értünk el bázikus ólom-aczetát alkalmazása mellett is. 1 A szűrés eredménye gyanánt az elegy két részre osztatik, mely közül az egyik csakis a vizet és a föloldott czukrot tartalmazza, míg a szűrőben a tisztító kompozitum marad vissza a hozzáadagolt segéd | hatóanyagokkal és a tisztátlanságokkal, vala' mint a szilárd idegen anyagokkal, mint a I kövek, szalma, növényszárak, rostok, stb. | A föntebbi módon kapott tisztított czukor-