25469. lajstromszámú szabadalom • Gép betűsorok kizárására
- 10 -clését s lehetővé teszi, hogy a súly a tömböt ellenkező irányban húzza. Ezen visszatérő mozgás közben a (C) menesztő tömb (c2) ferde lapja az (U) emeltyűt lefelé szorítja, úgy hogy a menesztő fölötte elhalad, mire az (S) tömb (S2) karja egy alkalmas ferde kiugrásba kapaszkodik, s ez által a (e) rovátkától elhúzatik, úgy bogy a (C) menesztő az összerakó csatorna hátsó végén marad, mely újból kész egy összerakott betűsor befogadására. Végül ha az (S) tömb elérte mellső helyzetét, az (SÍ8) akaszték az (Sl) pálya mellső végéhez közel lévő horonyba jut s függélyes helyzetet foglal el, és ha a tömb hátrafelé húzatik, ezen akaszték is követi mozgását. Mint már említve volt, megtörténhetik, hogy több betűsorhoz nem elegendő csak egyféle méretű ürpótlókat fölhasználni, hogy a sor pontosan kizárassék, ennélfogva szükséges oly szerkezetekről gondoskodni, melyek lehetővé tegyék, hogy ugyanazon sorba többféle méretű ürpótló legyen bevezethető. A j,elen gépnél használt ürpótlók vastagsága 075 mm., 100 mm., 125 mm. stb., úgy hogy mindegyik 0-25 mm.-rel vastagabb a megelőzőnél. Ha most pl. a kizárandó sor hét hézagot tartalmaz, s ezen hézagok összes hossza 9-50 mm., akkor ha hét darab 1 25 mm. vastag ürpótlót vezetünk be, ezek összes vastagsága 8 75 mm., a sor tehát 0-75 mm.-rel rövidebb lesz. Ha ellenben 150 mm. vastagságú ürpótlókat alkalmazunk, ezek összes vastagsága 10-50 mm., tehát a sor 100 mm.-rel hosszabb lesz. Azonban a sor pontos kizárása elérhető az által, hogy három darab 150 mm. vastag (összesen 4"50 mm.) és négy darab 125 mm. vastag (összesen 5-00 mm.) ürpótlót veszünk, úgy hogy ezek összes vastagsága a kivánt 9"50 mm.-rel egyenlő. Ezen czélból szükséges, hogy az ürpótlószekrény az első három ürpótló bevezetése után elmozduljon, hogy a szomszédos keskenyebb ürpótlók legyenek bevezethetők. Az erre szolgáló mechanizmus a következőkben iratik le. Visszatérve az 1., 3., 9. és 10. ábrákra az (n7) lépcsős tárcsa agyára egy másik (p8) tárcsa van szilárdan erősítve a (Z2) állványrész mellső oldalán. Ezen (p8) tárcsa kerületének egy része finom (p9) fogazással bir. Midőn a (T) tengely egy (p) tárcsájának laposabb szakasza ütközik a (pl) rúd görgőjéhez, a mi minden egyes végleges ürpótló bevezetése után megtörténik, a (p2) rúgó a (pl) rudat előre húzza. Ezen rúdon több (p3) kilincs vau elrendezve, melyek egymás mellett ugyanazon csap körül foroghatnak s mellső végük (p21) fogaival a (p8) fogakba kapaszkodhatnak. Minden egyes kilincs fogai valamivel hátrább állanak a szomszédos kilincs fogainál s a szélső kilincsek megfelelő fogai közötti elzárás egyenlő két szomszédos (p9) fog közötti távolsággal. így pl. ha 12 kilincs van, két-két szomszédos kilincs megfelelő fogai között, az eltérés 1 /i3 -ad része két szomszédos (p9) fog távolságának (10. ábra). A kilincsfogak oly módon állíthatók elő, hogy az egymás mellé helyezett kilincsek végeit kissé rézsút irányban bevágásokkal látjuk el. A (pl) rúdnak a kilincseket tartó vége felől egy (P) tömb van elrendezve a (p4) tokban, s a (pl) rúdra merőlegesen elmozdítható, mely rúd még egy beállítható (p5) nyúlványt tart. A (P) tömb egy vele szilárdan összekapcsolt kiálló (p6) karral bír, melyet az (n3) emeltyű (nl2) peczke az (n) tengellyel kapcsolatba hoz. Ily módon a (P) tömb olyan helyzetet foglal el, mely a működésben lévő (N) keréknek, vagyis a soriján lévő ürpótlók számának megfelel. A (P) tömbnek a (p5) nyomórúd felé néző lapján egy lépcsősor van kiképezve, melyben a lépcsők magassága a tömb egyik végétől a másikig állandóan változik s a lépcsők száma az (N) kerekek számával megegyezik. Ha most a (p) tárcsa lehetővé teszi, a (pl) rúd előre mozdul, míg csak a (p5) rúd a (P) tömb valamelyik lépcsőjébe ütközik, minek következtében a (p8) tárcsa s ezzel együtt az (n7) lépcsős tárcsa visszafelé fordulnak oly mértékben, mint azt a (P) tömbnek működésben lévő lépcsője megkívánja. Ha pl. az egy ürpótlót tartalmazó sornak